kapubanner for mobile
Megjelent: 16 éve

Új HR igazgatót nevezett ki a BAT Hungary

Hosszú évek után ismét magyar vezető irányítja a HR tevékenységet a piacvezető dohányipari cégnél. Tóth Zsuzsanna (35), egyike azoknak a fiatal tehetségeknek, akik átfogó és komplex projektekben vettek részt itthon és külföldön, mielőtt szakterületük első számú vezetőivé váltak.

Tóth Zsuzsanna, a BAT Hungary újonnan kinevezett HR igazgatója, a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskola elvégzése után a budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen szervezetfejlesztést tanult. Spanyolországban "Európai Tanulmányok" szakirányt hallgatott, majd elméleti ismereteit a legnagyobb hazai dohányipari vállalat HR trainee programjában kamatoztatta 1997-től.

HR szakmai felkészülésének fontos állomása volt a BAT Switzerland genfi központjában töltött egy év, amikor a toborzás és kiválasztás, valamint a menedzserkarrierek fejlesztésének elméleti és gyakorlati kérdéseiről a legjobb európai gyakorlati példákon keresztül tájékozódott. Hazatérve, 1999-ben menedzseri kinevezésével egyidőben a szakmai területek HR támogatási funkciójának fejlesztését bízták rá, majd 2001-2002-ben új kihívásokkal szembesült: a vállalat javadalmazási politikájának, rendszereinek és folyamatainak kialakításáért és működtetéséért felelt.

A komplex felkészülés következő állomásaként 2003-ban CSR vezetői feladatokat vállalt. A társadalmilag felelős vállalati működés elveinek beágyazódását és a széles körű üzleti kapcsolattartást szolgáló Társadalmi Párbeszéd sikeres vezetőjeként vállalati és iparági stratégiai irányítási tapasztalatokat szerzett.

Tóth Zsuzsanna 2005-től a BAT Hungary szenior generalista HR vezetője. A szervezeti hatékonyság növelése és a változás-menedzsment irányítása áll tevékenységének középpontjában. Egyúttal munkaköre is kiszélesedett, felöleli a vállalat kereskedelmi egységének valamennyi HR folyamatát. A fiatal szakember a multinacionális vállalat nemzetközi előírásainak és a hazai jogszabályoknak való megfeleltetésétől kezdve a tehetséggondozáson át, a funkciók közötti hatékony együttműködésig számtalan területen bizonyította rátermettségét.

Kiemelkedő szakmai felkészültségének része angol, spanyol és francia nyelvtudása.

Nagyon fontos számára a munka és magánélet egyensúlyának megteremtése, az igazi kikapcsolódást és feltöltődést a két kislányával és férjével eltöltött idő jelenti.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Koscsóné Kolkopf Judit, a Józsefvárosi Egyesített Bölcsődék vezetője

„Az Év Felelős Foglalkoztatója 2017” pályázat nyertese a közszféra szervezetei kategóriájában a Józsefvárosi Egyesített Bölcsődék.... Teljes cikk

Arnhoffer András, az Észak-zalai Víz- és Csatornamű Zrt. elnök-vezérigazgatója

„Az Év Felelős Foglalkoztatója 2017” pályázat nyertese, az 51-500 főt foglalkoztató szervezetek kategóriájában, az Észak-zalai Víz- és... Teljes cikk

Bertók Attila, a Webstar Csoport cégvezetője

„Az Év Felelős Foglalkoztatója 2017” pályázat nyertese az 1-50 főt foglalkoztató szervezetek kategóriájában a Webstar Csoport Kft. Bertók... Teljes cikk