kapubanner for mobile
Megjelent: 17 éve

3,5 százalékkal nőttek a reálbérek tavaly

Tavaly a bruttó átlagkeresetek 8,1, a nettó átlagkeresetek 7,5 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. A reálkereset 3,5 százalékkal nőtt az előző évhez viszonyítva - közölte a KSH. A legalább 5 fős vállalkozásoknál és a költségvetési intézményeknél alkalmazásban állók száma 2006-ban a nemzetgazdaságban átlagosan 2 millió 790 ezer fő volt.

Tavaly a bruttó átlagkeresetek összességében 8,1, a nettó átlagkeresetek 7,5 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit, a reálkereset - a fogyasztóiár-index 3,9 százalékos növekedése mellett - 3,5 százalékkal nőtt az előző évhez viszonyítva - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.

2006-ban a költségvetési szférában 2,2 százalékkal dolgoztak kevesebben, mint egy évvel korábban, a versenyszférában pedig 0,6 százalékkal nőtt a létszám. A teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó 171.200 forintot, ezen belül a vállalkozásoknál dolgozók átlagosan 162.400 forintot kerestek. A költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 193.900 forint volt.

A 2006-ban a versenyszférában dolgozók bruttó átlagkeresete 9,3, a költségvetési szférában dolgozóké 6,4 százalékkal haladta meg az előző évit, ez nemzetgazdasági szinten 8,1 százalékos növekedést jelent. A nettó keresetek átlagosan 7,5, a költségvetés területén 6,0, a versenyszférában 8,5 százalékkal emelkedtek. Az alkalmazottakat terhelő egészségbiztosítási és munkavállalói járulék emelése szeptembertől kezdődően mérsékelte a nettó kereset növekedésének dinamikáját.

Éves szinten a nemzetgazdasági havi nettó átlagkereset 110.900 forintot tett ki, ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 81.800, a szellemi foglalkozásúaké 144.200 forint volt. A nemzetgazdasági szintű havi átlagos munkajövedelem 180.300 forint volt, 8,2 százalékkal magasabb, mint a 2005. évi. A munkajövedelem kereseten felüli része 2006-ban átlagosan 5 százalék volt.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk

Szakképzés 4.0. - így zajlik a fejlesztés

A 21. századi szakképzőintézmény-fejlesztési program beruházásai, korszerű eszközbeszerzései a minőségi oktatást segítik, és hozzájárulnak... Teljes cikk