kapubanner for mobile
Megjelent: 17 éve

Sales divízió igazgatót nevezett ki a HPS

Ostermayer Miklós tölti be a HPS Group Sales divíziójának igazgatói pozícióját. A szakember a Findus ügyvezetői posztjáról érkezett az ügynökséghez.

Az igazgató feladata lesz a merchandising munkákkal, audit jellegű feladatokkal és kiszervezett értékesítési projektekkel foglalkozó HPS Sales divízió teljeskörű irányítása, és annak fejlesztése.

Új pozíciójában Ostermayer Miklós elsődlegesen a világon és Magyarországon is egyre gyakoribbá váló értékesítés kiszervezési folyamatokat fogja fejleszteni a cégnél. Az ügyfelek elsősorban FMCG vállalatok, ahol egyre fontosabb cél az üzletlátogatásra eső költségek csökkentése, a piaci szinergiák kiaknázása, a működési hatékonyság elősegítése. Az igazgató feladata lesz továbbá új stratégiai szolgáltatások kialakítása és bevezetése is.

Ostermayer Miklós 16 éves FMCG szakmai tapasztalattal először került át ügynökségi oldalra. Ezt megelőzően több mint 5 évig a Findus, illetve előtte 3 évig a FRoSTA ügyvezető igazgatója volt, korábban pedig a Pepsinél dolgozott 5 évig különböző sales pozíciókban.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A vendégmunkások nem létező jogai, avagy mire mutat rá az Autoliv-gyárban folyó sztrájk?

A sopronkövesdi Autoliv-gyárban folyó sztrájk arra is felhívja a figyelmet, hogy a főleg kölcsönzött státuszban foglalkoztatott vendégmunkások... Teljes cikk

Robotok fogják gyártani a betoncserepeket a Hejőpapin épülő gyárban

Nagyméretű betoncserepeket és azok kiegészítőit gyártó üzemet épít a Wienerberger. Hejőpapin egy 7300 m2 alapterületű csarnok, ipar 4.0... Teljes cikk

Megkezdte nyári toborzását a Lidl is, mutatjuk mennyit lehet keresni

A Lidl közel 200 pozícióra keres dolgozókat a Balaton és a Velencei-tó partján lévő üzleteibe teljes és részmunkaidős lehetőséggel. A... Teljes cikk