kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 4 éve

ITM: az új kkv-stratégia segíti a magyar vállalkozásokat a gazdasági szerkezetváltásuk során

2019-2020-ban több mint 175 milliárd forint áll a kkv-k rendelkezésére - mondta el György László.

A most elkészült, 2019-2030-as időszakra szóló kkv-stratégia segíti a magyar mikro-, kis- és középvállalkozásokat a gazdasági szerkezetváltásuk során - mondta György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkára a stratégia keddi budapesti bemutatóján. Az államtitkár az átfogó célok közül kiemelte a működő vállalkozások zöld és high-tech megújulásának támogatását, az adminisztrációs terhek ésszerű keretek közé csökkentését, valamint a kiválóan teljesítő vállalkozások elismerését.

György László felhívta a figyelmet arra, hogy 2019-2020-ban több mint 175 milliárd forint áll a kkv-k rendelkezésére, ebből 98,4 milliárd vissza nem térítendő támogatás és 76,7 milliárd visszatérítendő forrás. Emellett 2020-ban további 26,3 milliárd forint lesz elérhető technológiafejlesztésre és tudásátadásra. György László, a stratégia kiemelt céljainak megvalósulását támogató zászlóshajó projektek és további intézkedések között említette a vállalkozóbarát szabályozási és adózási környezet megteremtését, ezen belül a kisvállalkozások számára létrehozott adónemek további erősítését, az egyéni vállalkozók adóbevallásának egyszerűsítését, a folyamatos adminisztrációs tehercsökkentést és a Doing Business akciótervet.

A kkv-k üzleti környezetének és az e-kormányzat eszközeinek fejlesztésénél kiemelte a vállalkozói portál létrehozását, ami információkkal és ingyenesen elérhető anyagokkal segíti majd a vállalkozásokat. A kkv-k fejlődési képességének, innovációs és digitális teljesítményének erősítésénél az államtitkár kitért a Magyar multi programra, amelynek keretében több mint 14 milliárd forint fejlesztési forrás áll a résztvevő cégek rendelkezésére. Említette a Modern mintaüzem programot, valamint a technológiai megújulást segítő programokat és a hátrányos térségeket célzó támogatásokat.

A szükséges tudás megszerzésének, a vállalkozói kultúra erősítésének területén György László a szakképzés és a felnőttképzés megújítását, pályakövetési rendszer és munkaerőpiaci előrejelző rendszer kialakítását, valamint a vállalati életszakaszhoz igazodó mentorálást, tudásátadást, tanácsadást említette. A kkv-k finanszírozáshoz jutásának ösztönzését szolgálja majd egyebek mellett a Magyar tőkealap program kidolgozása és elindítása, továbbá a kkv-kat támogató tőkealapok rendszerének áttekintése és megerősítése, a támogatott kkv-finanszírozás koordinációs mechanizmusának létrehozása, valamint a kkv-finanszírozási alstratégia elkészítése.

Az államtitkár ezek mellett kiemelte a kkv-k külpiacra lépését segítő programot, valamint a vállalkozások generációváltását segítő tanácsadási és mentorálási szolgáltatások fejlesztését. Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke előadásában hangsúlyozta, az új kkv-stratégia kialakítása nem íróasztal mellett, hanem a vállalkozásokkal együttműködve történt, ezért a program életszerű lesz.

Az MKIK elnöke kiemelte, hogy a magyar gazdaság a beruházás-vezérelt szakaszból az innováció-vezérelt szakasz felé tart, az átállás támogatásának kell lennie a következő évek fő mozgatórugójának a gazdaságpolitikában. Parragh László szerint különösen fontos, hogy a kkv-szektor szereplői nagyobb arányban ismerjék fel a digitalizáció és az innováció jelentőségét.

MTI
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk

Szakképzés 4.0. - így zajlik a fejlesztés

A 21. századi szakképzőintézmény-fejlesztési program beruházásai, korszerű eszközbeszerzései a minőségi oktatást segítik, és hozzájárulnak... Teljes cikk