kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

Ezt teszik a cégek a esélyegyenlőségért - weboldalon a vállalások

1,1 millió munkavállaló tartja sürgetőnek Magyarországon, hogy munkahelye tegyen azért, hogy egyenlő lehetőségeket, esélyeket kapjanak nők és férfiak is - derült ki a Gemius és a Nyitottak vagyunk kezdeményezés friss kutatásából.


Ezért a 800 céget, szervezetet tagjai közt tudó kezdeményezés közösségi akciót indított. A nyitottakvagyunk.hu oldalon nyilvánosságra hozzák, hogy mit vállalnak, 2015-ben mit tesznek azért, hogy közelebb kerüljenek hozzá, hogy nők és férfiak ugyanolyan esélyekkel, lehetőségekkel találkozzanak a munkahelyen. Erre bíztatnak másokat is.


Már az első nap több mint 50 vállalás érkezett, többek közt olyan, Magyarországon összességében több tízezer embert foglalkoztató vállalatoktól, mint az Auchan, a GE Hungary, a LogMeIn, a Microsoft, a Morgan Stanley, az NNG, a Sziget, a Ustream, és a Nyitottak vagyunk alapítói, a Prezi, az espell, és a Google.


Milyen vállalások születtek?


Vállalások szólnak például a női vezetők számának növeléséről, részmunkaidős és távmunkában végezhető állások számának emeléséről, fizetéskülönbség feltárásáról, ha létezik, csökkentéséről, iskolásoknak, elsősorban lányoknak szóló programokról. Az akcióhoz csatlakozni a nyitottakvagyunk.hu oldalon lehet. A kezdeményezéssel inspirálni szeretnének másokat is.


2014. december 5.

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
December 31-ig működik a Monster.hu állásportál

Budapest, 2018. szeptember 3. - A Monster Magyarország Kft. tulajdonosa, a finnországi  székhelyű Alma Career Oy üzleti és stratégiai okokból a magyar... Teljes cikk

Milyen jogviszonyban vállalhatunk nyári diákmunkát? Általános tudnivalók és tanácsok (1.)

A nyári diákmunka – mindenféle jövedelemszerző tevékenységhez hasonlóan – adóköteles tevékenység. Ez az egyik közös tulajdonság a számos... Teljes cikk