kapubanner for mobile
Megjelent: 17 éve

Nagy János az ÁPV Zrt. első embere

Nagy János váltja a június 30-ig szóló mandátumának lejárta miatt távozó Vásárhelyi Istvánt az Állami Privatizációs Vagyonkezelő Zrt. igazgatóságának elnöki posztján - írja a Napi Gazdaság.

Debreceni Egyetem közelmúltban távozott rektora lesz az Állami Privatizációs Vagyonkezelő Zrt. (ÁPV Zrt.) igazgatóságának új elnöke.

Sólyom László köztársasági elnök által visszaadott új vagyontörvény következtében nem alakulhatott meg az a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács, amelynek feladata az állami vagyonkezelői holding feletti tulajdonosi jogok gyakorlása lett volna.

A törvény kihirdetésének elhalasztása miatt vált sürgőssé a július elsejétől igazgatóság nélkül működő ÁPV Zrt. további működésének biztosítása. Az ÁPV Zrt. igazgatóságának tagjait a kormány nevezi ki, amit egy a parlamenti szakbizottsági meghallgatás előz meg.

Az agrármérnöki diplomával rendelkező, 1997 óta doktori fokozattal rendelkező Nagy János 1998 óta a debreceni agrárképzés területén töltött be vezetői posztokat, először rektorként 2002-2003-ban, majd 2004-től 2007-ig irányította a Debreceni Egyetemet - írja a Napi Gazdaság.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Méltatlan elbocsátás zajlik a Teslánál: többen a biztonságiaktól tudták meg, hogy felmondtak nekik

Egyes gyári alkalmazottak csak akkor vették észre, hogy elbocsátották őket, amikor nem működött a belépőkártyájuk és a biztonsági őrök... Teljes cikk

A vendégmunkások nem létező jogai, avagy mire mutat rá az Autoliv-gyárban folyó sztrájk?

A sopronkövesdi Autoliv-gyárban folyó sztrájk arra is felhívja a figyelmet, hogy a főleg kölcsönzött státuszban foglalkoztatott vendégmunkások... Teljes cikk

Robotok fogják gyártani a betoncserepeket a Hejőpapin épülő gyárban

Nagyméretű betoncserepeket és azok kiegészítőit gyártó üzemet épít a Wienerberger. Hejőpapin egy 7300 m2 alapterületű csarnok, ipar 4.0... Teljes cikk