Megjelent: 5 éve

Mennyibe kerül az egyetemista taníttatása?

A középiskolások továbbra is jó befektetésnek tartják a diploma megszerzését, döntő többségük szeretne továbbtanulni, a szülők kétharmada azonban úgy érzi, hogy csak abban az esetben tudja majd finanszírozni a felsőfokú tanulmányokat, ha a gyermekük az államilag támogatott képzésre nyer felvételt - derül ki a Generali Biztosító kedden sajtótájékoztatón ismertetett felméréséből.

Ennyibe kerül a taníttatás


Míg egy gyerek havi ellátását 30-40 ezer forintra becsülik a szülők és a gyereket tervezők, ez az összeg 80-90 ezer forintra ugrik egy felsőfokú tanulmányokat folytató hallgató esetén. A középiskolás gyereket nevelő szülők számításai szerint - a tandíj nélkül - a továbbtanulás átlagosan havi 80 ezer forint plusz költséget jelent majd a családnak, ezért az érintett szülők kétharmada most úgy érzi, hogy csak abban az esetben tudják finanszírozni gyermekeik felsőfokú tanulmányait, ha az államilag támogatott képzésre nyer felvételt.


30 éves korra megtérül a befektetés


Egy átlagos magyar család számára komoly nehézséget jelenthet a szükséges összegek azonnali előteremtése, ezért érdemes előre felkészülni a jövőre, és már a gyermek születésétől kezdve különböző megtakarítási konstrukciókban gondolkodni, mivel a diploma megszerzése továbbra is az egyik, ha nem a legjobb befektetés - mondta Schaub Erika.


Sándorné Kriszt Éva, a Budapesti Gazdasági Főiskola rektora, a Magyar Rektori Konferencia társelnöke a kutatás kapcsán azt hangsúlyozta, hogy a továbbtanulás költségei gyorsan megtérülnek. A BGF adatai alapján ismertette: a tandíjmentesen tanulók 27 éves korára, míg a félévenkénti 220 ezer forintos tandíjat fizetők 30 éves korára térül meg a tanulásra fordított befektetése.


A megtérülésnél abból indultak ki, a középiskolát végzettek kezdő fizetése havi 97 ezer forint, míg a BGF végzősei 160-180 ezer forintos fizetéssel állnak munkába (MTI).


2013. április 3.

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Milyen jogviszonyban vállalhatunk nyári diákmunkát? Általános tudnivalók és tanácsok (1.)

A nyári diákmunka – mindenféle jövedelemszerző tevékenységhez hasonlóan – adóköteles tevékenység. Ez az egyik közös tulajdonság a számos... Teljes cikk