kapubanner for mobile
Megjelent: 17 éve

Mindenki rosszul jár a bérek idei alakulásával

A munkaadók költségeit növeli, hogy dolgozóiknak elfogadható szintű bérszínvonalat tudjanak biztosítani, a munkavállalók ennek ellenére komoly reálbérvesztést kénytelenek elkönyvelni - olvasható a Napi Gazdaságban.

images

Januárban a 7,1 százalékos bruttó béremelés az adó- és járulékváltozások miatt mindössze 0,9 százalékos nettó növekedésre volt elegendő, így nem meglepő, hogy a nekilóduló infláció miatt látványosan, 6,4 százalékkal megcsappant a keresetek vásárlóereje.

A reálszférában érdekesnek tartják a KSH által közölt számokat, szerintük azok nem tényleges bérnövekedést mutatnak, hanem az eddig eltitkolt jövedelmek kifehéredését.

A magyar munkaerő-piaci helyzetből (7,5 százalék körül legyező munkanélküliség, csökkenő reálbérek) akár az is következhetne, hogy a keleti és északi határ mentén élők az utóbbi időben felpörgő gazdaságú szlovák és román munkaerőpiacon próbálnak állást találni. Erre azonban egyelőre még nincs precedens, ahhoz nyomottak a kinti bérek - áll a Napi Gazdaságban.

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A cégek 70 százaléka tervez bérfejlesztést a munkaerő megtartása érdekében

Optimistábbá váltak a magyar cégvezetők mind az ország, mind saját cégük kilátásait illetően a Niveus Consulting Group tanácsadó felmérése szerint. Teljes cikk

Mennyit keresnek a HR-esek?

Több szakterület béradatairól készített összeállítást a piacvezető munkaerő-közvetítő cég a közelmúltban. Most a HR szakmában, elsősorban... Teljes cikk

Romlott a fizetésünk értéke - mutatjuk a legfrissebb számokat

2023-ban a bruttó átlagkereset 571 200, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 393 700 forintot ért el. 2023-ban a bruttó és... Teljes cikk