kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 17 éve

A vasutasok is csatlakoznak a közszféra sztrájkjához

A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete is csatlakozik a február 21-ére meghirdetett kétórás közszolgálati figyelmeztető sztrájkhoz, így ha addig nincs megegyezés, a vasúti közlekedés is leáll erre az időre - közölte Gaskó István, a szakmai szakszervezet, illetve a Liga Szakszervezetek elnöke.

A versenyszférában tevékenykedő vasutas szakszervezet így fejezi ki a közszféra jogos bérharcát támogató szolidaritását - hangsúlyozta az elnök.

A sztrájkhoz feltehetően csatlakoznak további vasutas, az autóbusz-közlekedésben érdekelt, illetve villamosipari és repülőtéri szakszervezetek is - hangzott el a sajtótájékoztatón. Felhívják továbbá a versenyszféra többi szakszervezetét, munkavállalóját, hogy fejezze ki szolidaritását a közszféra dolgozói iránt, mert az egész ország érdekében tevékenykednek. A szolidaritás élménye nagyon hiányzik a mai magyar valóságból - jegyezte meg az elnök.

Kónya Péter, a Liga Szakszervezetek társelnöke ismertette, hogy a szövetséghez tartozó Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetsége demonstrációt szervez erre a napra. A szövetséghez tartozó munkavállalók nem sztrájkolhatnak, ezért a Keleti pályaudvaron 8.30-kor kezdődő demonstráción csak azok tudnak részt venni közülük, akik szabadságon vannak, vagy szabadnaposok. Kérik viszont mindazokat, akik szolidárisak a közszféra bérharcával, hogy csatlakozzanak hozzájuk.

Kónya Péter elmondta, elfogadhatatlannak tartják, hogy a közszférában két évig még az infláció ellentételezésére se adjon lehetőséget a kormányzat. Ugyanakkor a további tárgyalásokon megegyezésre törekednek, s ha ez sikerül, akkor nem kell megtartani a február 21-iki figyelmeztető sztrájkot.

Gaskó István szólt arról is, hogy a Liga Szakszervezetek az Országos Érdekegyeztető Tanács legutóbbi ülésén szerették volna elérni, hogy ez a fórum is tegyen ajánlást a közszférában megvalósítandó keresetemelésre, azaz arra, hogy a közszférában is érje el a keresetemelés legalább az 5,5 százalékot, a versenyszférának ajánlott 5,5-8 százalékos érték alsó határát.

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk