Megjelent: 6 éve

Fizetéscsökkentést vállaltak a BBC legjobban fizetett férfi sztárjai

Nemrégiben kiderült, hogy a brit közszolgálati csatornánál a fizetési toplistáját a férfiak uralják, több százezer fonttal megelőzve az azonos munkakörben dolgozó női alkalmazottakat. A BBC-nél most úgy döntöttek csökkentik a legjobban keresők fizetését - írja az MTI.

A BBC a működését szabályozó, 2016-ban megújított királyi pátens új előírása alapján tavaly nyáron tette közzé először éves jelentését a legmagasabb jövedelmű, évi 150 ezer fontnál (52 millió forintnál) többet kereső munkatársainak javadalmazásáról. A 96 nevet tartalmazó listán 62 férfinév szerepelt, vagyis a legjobban fizetett állománynak csaknem a kétharmada férfi.

A legtöbbet Chris Evans műsorvezető kereste. Evans - aki egy ideig a BBC televízió legsikeresebb, világszerte vetített autós műsorát, a Top Geart is vezette a verekedésbe keveredett Jeremy Clarkson menesztése után - a BBC sávos beszámolási módszertana alapján a 2,2-2,249 millió fontos fizetési kategóriában volt a 2016-2017-es pénzügyi évben, vagyis éves jövedelme megközelítette a 800 millió forintot.

A második helyre Gary Lineker, az angol labdarúgás egykori és a BBC futballműsorainak jelenlegi sztárja került: ő az elmúlt pénzügyi évben az 1,75-1,799 millió fontos éves jövedelmi sávban volt.

A BBC legjobban fizetett női sztárja, Claudia Winkleman műsorvezető ugyanakkor a 450-500 ezer fontos jövedelmi kategóriában szerepelt, vagyis a tavalyi pénzügyi évben javadalmazása nem egészen az ötöde volt Chris Evans fizetésének.

A listán szereplők közül 25 férfi és csak kilenc nő keresett 250 ezer fontnál többet.

Az egyre terebélyesedő esélyegyenlőtlenségi botrány egyik csúcspontját jelentette, amikor Carrie Gracie, a BBC egyik legmegbecsültebb külpolitikai szaktekintélye és Kína-szakértője - aki anyanyelvi szinten beszél kínaiul - néhány hete hatalmas feltűnést keltve bejelentette, hogy a súlyos javadalmazásbeli diszkrimináció elleni tiltakozásul távozik pekingi tudósítói posztjáról. Gracie éves tudósítói bérezése 135 ezer font (47 millió forint) volt, miközben a BBC washingtoni tudósítója, Jon Sopel a 200-250 ezer fontos (70-88 millió forintos), a BBC rádió közéleti-politikai műsorokra szakosodott 4-es csatornájának legismertebb veterán műsorvezetője, John Humphrys pedig a 600-650 ezer fontos (210-228 millió forintos) éves fizetési sávban volt tavaly.

A BBC a helyzet megoldására tett egyik első lépéseként pénteken bejelentette, hogy fizetéscsökkentésről állapodott meg több vezető beosztású férfi műsorvezetőjével. Közéjük tartozik Sopel és Humphrys, valamint a BBC rádió két másik frontembere, Nicky Campbell és Jeremy Vine, és a BBC televízió egyik legnépszerűbb műsorvezetője, Huw Edwards is.

A BBC nem közölte, hogy mennyivel csökken fizetésük, de azt igen, hogy több döntés született a méltányos bérezési helyzet megteremtésére, és a részletek hamarosan nyilvánosságra kerülnek.

A hatalmas sztárfizetések és a bérezési diszkriminációról tanúskodó adatok annál is inkább komoly feltűnést keltettek, mivel a BBC nem kereskedelmi médiatársaság, nagy-britanniai sugárzású televízió- és rádióműsoraiban, valamint Nagy-Britanniában elérhető internetes oldalain soha nincs reklám, a cég a csaknem négymilliárd fontnyi éves előfizetési díjból, valamint világszerte rendkívül népszerű drámai és dokumentumprogramjainak értékesítéséből tartja fenn magát. Az évi 147 fontos (51 ezer forintos) előfizetési díjat a jelenlegi törvényi meghatározás szerint minden olyan brit háztartásnak fizetnie kell, amelyben bármely eszközzel - televízión, számítógépen, mobiltelefonon - nézhetők és rögzíthetők a televíziós adások.

MTI
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk