kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

Átadták az Év Menedzsere díjat

A Menedzserek Országos Szövetsége február 16-án, immáron 25. alkalommal rendezte meg az Év Menedzsere Díjátadó Gáláját. Öt kategóriában díjazták 2018 legkiválóbb menedzsereit, azokat a személyiségükben is példamutató sikeres vezetőket, akiknek meghatározó szerepük van vállalatuk irányításában - áll a Hr portálhoz elküldött közleményben.

A Jelölő Bizottság, valamint a Menedzserszövetség Elnöksége kategóriánként változó szempontrendszer alapján választotta ki a díjakra legérdemesebbnek talált cégvezetőket.

Az Év Menedzsere 2018 Életműdíj kitüntetettje Bojár Gábor, a Graphisoft szoftverfejlesztő cég, az idén 20 éves budapesti Graphisoft Park és az Aquincum Institute of Technology felsőkotatási vállalkozás alapítója.

A Menedzserek a Társadalomért 2018 Különdíj kitüntetettje Gerendai Károly, kultúraszervező, a Sziget Fesztivál alapítója, tulajdonosa Magyarország első Michelin-csillagos éttermének, alapítója és vezetője a Szeretem Magyarországot klubnak.

Az Év Menedzsere 2018 Díj kitüntetettje Kapitány István, Globális executive alelnök, Royal Dutch Shell, London Shell Centre.

A Volkswagen és a Menedzserszövetség Kék Innovációs különdíjasa 2018-ban Joerg Bauer, a Tungsram Csoport tulajdonos, elnök-vezérigazgatója.
Az Év Fiatal Menedzsere 2018 Díj kitüntetettje Dr. Fehér Gyula, az IBM Budapest Lab vezetője, a Ustream alapítója.

Az öt kategóriában a Menedzserszövetség partner szövetségei (Amcham, Brit Kamara, Joint Ven-ture Szövetség, FIVOSZ), a Jelölő Bizottság elnöke (Prof. Dr. Bod Péter Ákos) és tagjai (Dr. Beck György, Fekete István, Jaksity György, Liptay Gabriella) jelölhettek. Ezt követően a Jelölő Bizottság kategóriánként 3 jelöltet tárt a Menedzserszövetség elnöksége elé, akik 2019. január 25-én, titkos szavazással választották ki a díjazottakat 5 kategóriában.

A Menedzserszövetség idén 25. alkalommal adta át az Év Menedzsere díjat, 20. alkalommal az Év Fiatal Menedzsere díjat, 4. alkalommal az Életműdíjat, és 2. alkalommal, a Volkswagennel közös Kék Innovációs Különdíjat. Idén először a Menedzserek a Társadalomért Különdíj is átadásra került.

„A Menedzserszövetség legfontosabb feladata a felsővezetők érdekképviselete mellett, hogy felhívja a figyelmet a felsővezetők munkájának fontosságára, a gazdasági életben betöltött fontos szerepükre. Ezt a védjegy oltalom alatt álló Év Menedzsere díjak átadásával is erősíteni szeretné az elnökség és az ügyvezetés. ” - mondta el Szirmák Botond, a Menedzserszövetség elnöke, a Pro-vident Pénzügyi Zrt. vezérigazgatója.

„Emellett a Menedzserszövetség egy megkerülhetetlen találkozási pont is a hazai vállalatvezetők körében, amely lehetőséget teremt a tapasztalatok megosztására, hozzájárul sikerességükhöz, személyes fejlődésükhöz, életcéljaik eléréséhez, valamint társadalmi szerepük kiteljesítéséhez egyaránt. Az Év Menedzsere Díjátadó Gálán átadott díjak rangját pedig az adja, hogy a szakmaisá-got helyezik a középpontba és pozitív vezetői mintát mutatnak, segítve ezzel a modern, európai vezetési kultúra kialakítását.” - egészítette ki Szirmák Botond.


  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az X generációsok tudják: ha nem tanulsz, véged - avagy miért jó megtartani a középkorú munkavállalót?

Nincsenek könnyű helyzetben manapság az X generációs (jellemzően 1960 és 1979 között született) munkavállalók. Könnyen kerülhetnek... Teljes cikk

Az év eleje a felmondások ideje?

Az év elején történő felmondások aránya bár változó lehet, azonban sok cégnél ebben az időszakban, az év végi bónuszok kifizetését követően... Teljes cikk

Menni vagy maradni? Váltási dilemmák év elején

Hiába gondolkodik a munkavállalók közel fele munkahelyváltáson, Szemán Zoltán karrier-tanácsadó szerint ez inkább a vágyat fejezi ki, nem a... Teljes cikk