Megjelent: 16 éve

Nyerő lehet az állásinterjú előtti csevej

Még nem kezdődött el az állásinterjú vagy a tárgyalás, de már találkoztunk partnerünkkel. Kínosnak érezzük a bemutatkozás utáni csendet, de nem tudjuk, miről lehet ilyenkor beszélni. A szaknyelv small talk-ként nevezi ezt az egy-két perces csevejt, amivel megalapozható a jó hangulat. A jobpilot.hu néhány praktikus fogást gyűjtött.

images

Álláskeresőként bizonyára mindenkivel megesett már, hogy megérkezett az interjú helyszínére, és ott még várnia kellett néhány percet. Sok helyen leültetik a pályázót, megkínálják egy pohár vízzel, és felajánlanak egy újságot, míg megérkeznek az interjúztatók.

Előfordul azonban, hogy ez nem történik meg, és a jelentkező teljesen magára marad egy ismeretlen közegben. Sokan felteszik maguknak ilyenkor a kérdést: "Szóba elegyedjek az ittlévőkkel, vagy jobb, ha csendben kivárom a partnerek érkezését?

Gárdus Zsuzsanna, az Adecco munkaerőközvetítő cég ügyvezetője szerint ilyenkor az azonnali beszédbe elegyedés helyett jobb, ha a pályázó felméri a helyiséget, tanulmányozza a képeket, esetleges díjakat a falon, vagy vet egy-egy pillantást a folyosón sétálókra.

"Ezekből az apróságokból számos dolgot leszűrhetnek a cégről, az ottani hangulatról, és nem mellesleg, megfelelő beszédtémát is találhatnak az elkövetkezendő percekre" - magyarázta.

Beszélgessünk a recepcióssal

A körbetekintés után megszólíthatjuk például a recepción ülő munkatársat. "Ha a hölgy elfoglalt, akkor jobb nem zavarni. Ha viszont úgy látjuk: nyitott lenne a társalgásra, akkor érdemes néhány szót váltani vele - egyebek mellett azért is, mert elképzelhető, hogy az interjút követően a HR-esek a recepciósnál is tájékozódnak a pályázó személyéről, viselkedéséről" - tanácsolja Gárdus Zsuzsanna.

Kérdezzünk a cégről

Lehet az időjárásról, az idejutásról az iroda előnyös fekvéséről beszélni. Az álláskeresők másik kínos pillanata, amikor már az interjúszobában ülnek, az egyik interjúztató már ott van, ám a másikra várni kell. Ekkor várjuk meg, míg a beszélgetőpartner megszólítja a jelentkezőt, ne kezdjünk monológba. Elképzelhető ugyanis, hogy az illető pont olyan hangulatban van, hogy semmi kedve a társalgáshoz. Jól veszi ki magát, ha a vállalatról kérdezünk. Nemzetközi cégeknél például jó időkitöltés lehet: "Olvastam honlapjukon, hogy több országban is jelen vannak, ám nem derült ki számomra, hogy pontosan melyekben. Vagy: "Láttam a folyosón díjaikat, kitüntetéseiket a falon. Gratulálok. Milyen pályázaton sikerült elnyerni őket? Szoros volt a verseny?"

Mindemellett azt is megkérdezhetik, ki lesz a másik interjúztató. Ilyen és ehhez hasonló érdeklődéseket szívesen fogadnak a beszélgetőpartnerek, ráadásul mindezt jó pontként is könyvelik el. Szigorúan kerülendőek viszont a magánéleti, személyes témák.

"Meleg pihék" tárgyalás előtt

Ha tárgyalásra érkezünk, akkor sokszor a titkárnőnél kell várakoznunk. Kellemetlen helyzetbe hozhatjuk magunkat, ha elkezdünk csevegni, majd egy kis idő után udvariasan arra kérnek: hagyjuk őket dolgozni. Ehelyett kérjünk inkább egy újságot, vagy merüljünk el prezentációnkban, iratainkban.

A tárgyalóba lépve és ott körülnézve erre sok lehetőség kínálkozik. Lehet utalni az irodai kilátásra, vagy annak jó megközelíthetőségére, esetleg a berendezési tárgyak ízlésességére, egyediségére. Egy ismert kép, festmény a falon ugyancsak közös pont lehet. Ugyancsak segítségünkre lehet, ha itallal kínálnak. Ha szeretjük a teát és ezt kérünk, akkor oldja a légkört ha a teafajtákról esik szó. Egy üzletember elmondta, nagy kávérajongó. Ha hozzá érkezik vendég, és bizonytalan abban, mit kérjen, kávékülönlegességeket ajánl és arról kezd el beszélni.
Egy üzletasszony az öniróniát és az aktuális történések humoros felvillantását alkalmazza tárgyalás előtt. Ha késik öt-tíz percet, akkor gyenge parkolási képességére hivatkozik, amit tipikus női tulajdonságként aposztrofál. Ha például biciklisfelvonulás miatt dugó volt, akkor ezt is megemlíti, ám jelzi, azért szereti a biciklizést, ő is szokott tekerni.

A szakirodalom small talk-nak, a magyar szakzsargon meleg pihének nevezi ezeket a tárgyalás előtti, a ráhangolódást, a pozitív alaphangulat megteremtését szolgáló fogásokat. Arra azonban ügyeljünk, hogy egy-két meleg pihénél többet ne engedjünk el, mert az már erőltetetté teszi a társalgást.

Nyerő lehet fogadáson, konferencián

A jó small talk konferenciákon, esti fogadásokon is döntő fontosságú. Ha értékesítők vagyunk, üzleti partnert keresünk, nem érdemes üzletkötési szándékkal megrohamozni a kiszemelt partnert, első körben elegendő, ha bemutatkozunk, névjegykártyát cserélünk, kellemes alaphangulatot teremtünk és egy másik alkalommal váltunk szót konkrétumokról. A mosolygás, a szemkontaktus, az udvarias bemutatkozás alapkövetelmény. Könnyíti helyzetünket, ha a partner éppen előadást tartott, jó fogódzó lehet néhány megállapítására rákérdezni, és innen indítani a beszélgetést. Itt is inkább az érdeklődő, mint a véleménynyilvánító attitűd az előnyös, hagyjuk beszélni a partnert, közben mosolyogjunk, bólogassunk. Jó helyzetbe kerülhetünk, ha találunk közös pontokat. Szintén előnyös, ha képben vagyunk a beszélgetőpartner cégének történéseiből, például láttuk a televízióban nyilatkozni. Kerülendőek viszont a megosztó témák, így a politika, a vallás, minden negatívum, a rendezvény szervezésére vonatkozó kritika, a személyes ügyek.

A small talk gyakorolható nem kell feltétlenül tréningre menni. Ha nem tartjuk magunkat profinak, érdemes tét nélkül buszban, megállóban, taxiban, váróteremben próbálkozni. És nem feladni, ha először nem járunk sikerrel...

Oroszi Babett


  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek