kapubanner for mobile
Megjelent: 18 éve

Horváth helyett Mohai

Távozik a Budapesti Értéktőzsde vezérigazgatója, a titokban előkészített döntését nem követte annak közlése, hogy hol is folytatja.

A tőkepiacon nem történt semmi ahhoz képest, hogy augusztus 3-án koraeste különleges bejelentésre hivatkozva - minden más információt titokban tartva - invitálták az újságírókat a Budapesti Értéktőzsdére. Az augusztus 4-i - Szalay-Berzeviczy Attila elnöktől származó - bejelentés annyi volt, hogy hét éves szolgálat után kilép és más munkahelyen folytatja tevékenységét Horváth Zsolt vezérigazgató. Az utód, egyelőre megbízottként az eddigi helyettes, dr. Mohai György lett. A távozó vezérigazgató a sajtótájékoztatón bejelentette, hogy új munkahelye utasításának megfelelően nem jelenti be a "merre tovább"-ot, s csak sejtelmes utalással élt, amikor gyermekei jó környezetben való taníttatására hivatkozott: lehet, hogy határainkon kívüli cégnél, intézménynél dolgozik majd.

A tőzsdeelnök a folyamatosságról biztosította a szenzációk nélkül távozó újságírókat, elmondása szerint a soron lévő aktualitások között tartandó nyilván a villamos energia börzéjének előkészítése, melyhez egyebek között kiépítendő a szakirányú együttműködés a grazi tőzsdével. Már csak a jogi környezet hibádzik, hogy elinduljon a széndioxid kvótával való kereskedés. Mohai György pedig az uniós tőzsdei fejlesztési igények naprakész követését nevezte meg aktuális feladatnak.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Új vezető a Nestlé Professional hazai üzletágának élén

2024. április 1-től Kapás Gyula tölti be a HoReCa szektorban gasztronómiai és italmegoldásokat kínáló Nestlé Professional üzletágának vezető pozícióját. Teljes cikk

Márkus Gergely a Mastercard új magyarországi és szlovéniai igazgatója

Keddtől Márkus Gergely a Mastercard magyar és a szlovén piacainak stratégiai és operatív irányításáért felelős igazgatója - közölte a... Teljes cikk

Vitályos Eszter a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára, egyben kormányszóvivő lesz

A Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelent határozat szerint Vitályos Esztert, a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti... Teljes cikk