Szerző: Filius Ágnes
Megjelent: 6 éve

A HR-esek szeretik az önkéntes oktatói munkát

Tanárképzésbe kezdett idén tavasszal a Budapest School, mert egyrészt a megfelelő munkaerő hiányával küzdenek, és inkább megpróbálják szakmai szemléletformálással „kinevelni” az utánpótlást. Másrészt ez lehet a legjobb módszer arra, hogy össz-társadalmi szinten is terjesszék a missziót, miszerint a céljuk az, hogy boldog gyerekeket szeretnének nevelni. Az épülő közösségükhöz nemcsak a diákokat, hanem azokat a felnőtteket is várják, akik - akár önkéntesként is - szívesen részt vesznek az oktatásban. Ez a nagyon befogadó, megtartó szellemiségű iskola nemcsak tudást ad át, hanem azokat a készségeket is fejleszti amelyekkel a jövő munkaerőpiacán - nagy valószínűséggel - el tud boldogulni a mostani kisgyerek.

Nem egyedi az az élmény, amely egy külvárosi általános iskola másodikosait érte. Elvesztették a nagyon kedves, hatékonyan tanító, emberként is nagyszerű tanítónénijüket. A rendszerből, a vezetőségből, és talán magából a tanításból is kiábrándult az a 45 éves tanítónő, aki 20 év tapasztalatát dobta el, és ment gyógyszertári asszisztens képzésre. Talán ott több visszajelzést, vezetői és rendszerbeli támogatást fog kapni.

A megfelelő oktatók képzésének a módszereit kell kidolgozni

Az, hogy az oktatással kapcsolatban sok az anomália, nem újdonság. „A tanároknak a napi feladataik mellett nehéz a gyorsan változó világ újdonságait követni, folyamatosan új képességeket és módszereket megtanulni. Ráadásul nincs kivel megbeszélniük a problémáikat. Ritka, amikor csapatban tudnak közösen tanulni és fejlődni. Nagyon magányosak lettek a közoktatásban dolgozó pedagógusok.” - kezdi Vészi Gábor, a Budapest School (BPS) egyik alapítója annak az indoklását, miért fontos a mindenkinek beszállnia a tanárképzésbe.

2018 tavaszán egy három hónapos klubbot indítottak el, pilot-jelleggel. A 60 főnyi résztvevő blended learning metodika segítségével on-, és offline módon kapott ismereteket. Másfél-kéthetente a kapott online anyagok segítségével készültek fel a csoportos találkozásra, amikor megbeszélhették a közös tapasztalatokat, például a tanárszerepről. „Ha azt a keretet nézzük, hogy az üzleti életben a csapathatékonyság az egyik legfontosabb képesség, és ehhez viszonyítjuk a mai iskolai tanári karban a csapathatékonyságot, hatalmas a különbség, amit szűkíteni kell” - említi Koleszár Szilvi, a BPS tanárképzésért felelős munkatársa.

A kísérletnek egyik fontos tapasztalata lett, hogy bár a 70 százaléka a jelentkezőknek közoktatásból érkezett, de sok pályakezdő, és nem is tanár végzettségű szakember is érdeklődőként jelent meg ezen a képzésen. Ez fontos, már hatást mutató tényező.

„Akik jöttek, azoknál azt láttuk, közös tényezőként, hogy ég bennük egyfajta belső tűz. Együtt, és főleg egymástól is szeretnének tanulni” - összegezte a tavaszi képzéssorozat legfontosabb jellemzőit Koleszár Szilvi.

A másik, fontos tanulsága ennek a képzésnek az volt, hogy a résztvevők meg tudták élni a közösségi élményt, tanárként is. Az, hogy együtt lehet dolgozni, más megoldását el lehet tanulni, megerősíti a szakmai identitást. Jó látni azt, hogy a többi tanár közül is páran ugyanarra a megoldásra jutottak, amit ő is használ. „A magányosság, a visszajelzés nélkül eltelő évtizedek oda vezetnek, hogy a pedagógusban kialakul az az érzés, amikor nagyon sokat ad magából úgy, hogy nem kap érte szinte semmit vissza.”- foglalja össze a tapasztalatokat Gábor.

A sikeres pilotot követően idén ősszel is elindítják a képzés-sorozatot, tanári klubként.

A multis környezetben is fontos készségeket lehet a tanároktól eltanulni

A BPS alapítói közül sokan dolgoztak multinacionális vállalati környezetben, és többen startup-okban is megfordultak. Az ebben a környezetben szerzett tanulási módszereket, működési modelleket szeretnék a gyermeknevelésbe is átemelni, mert a saját bőrükön tapasztalták meg az előnyöket. Ahogy elkezdték vizsgálni a tanárok szerepét, felkészültségét, ráláttak az egyik nehézségre. Aki tanárként végez, és a pályán marad, nem szerez más tapasztalatot az iskolán kívül. A saját iskolái után munkavállalóként is egy ugyanilyen intézménybe kerül át.

Ennek ellenére van egy sor képesség, amit a tanároktól lehet a leginkább megtanulni, és amelyek elengedhetetlenek a sikeres karrierhez. A BPS-ben azonban nagyon örülnek annak, ha olyan jelölt adja be hozzájuk a jelentkezését, aki sokféle tapasztalatot szerzett már az életében.

A sokféle tanárból álló állománynak műhelymunkákat szerveznek, ahol egymástól tanulhatnak. Az egyik, jelenleg nagyon időszerű téma az, milyen a jó szülői értekezlet. A baj ezzel a meeting-típussal az, hogy sok esetben azokat a tényeket osztják meg verbálisan, amelyekről elegendő lenne egy e-mailt körbeküldeni. A rendezvények ideje, a befizetnivalók összege nem igényel személyes jelenlétet. Erre a kihívásra egy előzetes e-mail körbeküldése teljesen jó megoldásnak tűnik. A másik, problémaként felmerülő akadály az, amikor a szülői értekezlet túl személyes tereppé válik. Nem ez a fóruma az egyéni problémák kezelésének. Ezt már sokkal nehezebb „kezelni”, hiszen a tanárnak nagyon tudatosan kell kommunikálnia a szülők felé azt, hogy az adott fórum határai közé mi fér bele, és mi nem. „A jó szülői annak a terepe, hogy a tanár közösséget épít” - foglalta össze Vészi Gábor a legfontosabbakat.

Ez a szülői értekezletet elemző workshop mindig év elején merül föl, majd pár hónappal később, amikor a kezdeti lendület kicsit megtörik, akkor következnek azok a témák, amelyek a csoporton belüli krízist járják körül: erőszakmentes kommunikáció, tiszta megállapodások, határok betartása és másokkal való betartatása. Ezután foglalkoznak az ünnepekkel, és egymás után érkeznek sorba az időszerű témák.


Cikkünk több oldalas! Lapozzon!
1. oldal - A HR-esek szeretik az önkéntes oktatói munkát
2. oldal - 3 év - 7 iskola - 200 gyerek és exponenciális a növekedés!
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Közel 30 ezer üres állás a weben: itt a friss statisztika

Egy év alatt 13 százalékkal kevesebb a magyar weboldalakon az álláshirdetés az Állásportál.hu friss statisztikája szerint. Január közepén 29 172... Teljes cikk

Kilőtt egy munkaerő-kölcsönző cég, többen lettek a postások: létszámtrendek

Szeptemberről októberre egy munkaerő-kölcsönző cég, a HR Direkt Kft. 70 százalékkal, 1400 fővel növelte alkalmazotti létszámát. Hosszú idő... Teljes cikk

Munkáltatói igazolás

A munkaviszony során a munkavállaló több esetben kerülhet olyan élethelyzetbe, amikor a munkaviszony meglétét, jövedelmét valamilyen hatóság,... Teljes cikk