kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

A németek élen túlórázásban

A német munkavállalók túlóráznak a legtöbbet az euróövezetben, és a túlórák többségéért semmilyen ellentételezést nem kapnak hétfőn ismertetett kutatások szerint.

images


A teljes munkaidőben foglalkoztatott német munkavállalók a szerződésben rögzített, hetente átlagosan 37,5 órás munkaidő helyett hetente átlagosan 40,5 órát dolgoznak az Európai Alapítvány az Élet- és Munkakörülmények Javításáért (Eurofound) nevű uniós szervezet legfrissebb adatai szerint - írta a Die Welt című lap.


Hivatalosan heti 3 óra túlóra


Az euróövezetben "sehol nincs ennél nagyobb különbség a kollektív szerződésben szereplő munkaidő és a ténylegesen munkavégzéssel töltött idő között" - kommentálta az Eurofound adatait Andor László foglalkoztatáspolitikai biztos, rámutatva, hogy valamennyi tagországban be kell tartani a munkaidő szervezéséről szóló uniós irányelvet.


A felét nem fizetik ki


Egy másik felmérés, a német szövetségi munkaügyi ügynökség kutatóintézetének (IAB) vizsgálata szerint tavaly átlagosan 1645 órát dolgozott minden munkavállaló Németországban. Ebből 47,3 óra túlóra volt. A fizetett túlórák száma 20 volt, a további 27,3 órányi munkáért semmilyen ellentételezést - fizetséget vagy például szabadnapot - nem adott a munkaadó - írta a Die Welt.


Az ellenzék háborog


A parlamenti ellenzék pártjai - a Zöldek és a Baloldal - felháborodva fogadták a beszámolót. Hangsúlyozták, hogy a túlórázás betegségekhez vezethet, még akkor is, ha kifizetik, és hátráltatja a munkanélküliség visszaszorítását.
Az Eurofound adatai szerint messze nem a németek dolgoznak a legtöbbet. Az EU egészét tekintve a ténylegesen munkavégzéssel töltött idő alapján összeállított rangsort Románia vezeti, ott hetente átlagosan 41,2 munkaóra jut egy alkalmazottra. A második Luxemburg 41,1 órával, a harmadik Nagy-Britannia 40,8 órával.


A legkevesebbet - hetente átlagosan 37,6 órát - a finn munkavállalók dolgoznak a teljes munkaidőben foglalkoztatottakra vonatkozó, 2012-es adatokon alapuló kimutatás szerint. Magyarország a lista alsó harmadában foglal helyet, az Eurofound kimutatása alapján a heti átlagos munkaidő 39,4 óra, míg a kollektív szerződésekben jellemzően 40 óra szerepel. (MTI)


2014. szeptember 9.

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
December 31-ig működik a Monster.hu állásportál

Budapest, 2018. szeptember 3. - A Monster Magyarország Kft. tulajdonosa, a finnországi  székhelyű Alma Career Oy üzleti és stratégiai okokból a magyar... Teljes cikk

Milyen jogviszonyban vállalhatunk nyári diákmunkát? Általános tudnivalók és tanácsok (1.)

A nyári diákmunka – mindenféle jövedelemszerző tevékenységhez hasonlóan – adóköteles tevékenység. Ez az egyik közös tulajdonság a számos... Teljes cikk