kapubanner for mobile
Megjelent: 16 éve

Kevebben dolgozunk, kevesebbet keresünk

5,6 százalékkal csökkent a január-szeptemberi reálkereset az előző év azonos időszakához viszonyítva. Az év első kilenc hónapjában a költségvetési szférában 755 ezren, a versenyszférában mintegy 1 millió 939 ezren dolgoztak. A költségvetési intézményekben közel 4,8 százalékkal csökkent a létszám - jelenti a KSH.

A legalább 5 fős vállalkozásoknál és a költségvetési intézményeknél alkalmazásban állók száma a nemzetgazdaság egészét tekintve 2007. január-szeptemberben átlagosan 2 millió 771 ezer volt. A bruttó átlagkeresetek összességében 8,2, a nettó átlagkeresetek 2,2 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. A január-szeptemberi reálkereset (a fogyasztóiár-index 8,3 százalékos növekedése mellett) 5,6 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva.

Az év első kilenc hónapjában a költségvetési szférában 755 ezren, a versenyszférában mintegy 1 millió 939 ezren dolgoztak. A költségvetési intézményekben közel 4,8 százalékkal csökkent a létszám. Az ide tartozó fő gazdasági ágak mindegyikében -a közigazgatásban, az oktatásban és az egészségügyben- alacsonyabb lett a létszám. A teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagosan bruttó 180 300 forintot, ezen belül a vállalkozásoknál dolgozók 172 200 forintot kerestek. A költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 202 600 forint volt, ami tartalmazza az előző évre vonatkozó, januárban kifizetett egyhavi külön juttatást.

Január-szeptemberben a költségvetési szférában dolgozók bruttó átlagkeresete 5,2 százalékkal, a versenyszférában dolgozóké 10,1 százalékkal volt magasabb, mint az előző év azonos időszakában. Az átlagot meghaladó mértékben nőttek a keresetek az építőipar (17,8 százalék), az ingatlanügyletek, gazdasági szolgáltatás (12,0 százalék), a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás (10,6 százalék), valamint a kereskedelem, javítás (10,5 százalék) gazdasági ágban. A keresetek növekedésében szerepet játszott a minimum-járulékalap bevezetése, amit az is jelez, hogy a legalább 50 főt foglalkoztató vállalkozásoknál a bruttó átlagkereset növekedési üteme alacsonyabb volt, mint a kisebb szervezeteknél.

A költségvetési szférában foglalkoztatottak bruttó átlagkeresete júniustól már tartalmazza az egyhavi külön juttatás egytizenketted részét. Így a költségvetési intézményeknél szeptemberben bruttó értéken 7,8 százalék, nettó értéken 5,5 százalék keresetnövekedés mutatkozott a múlt év azonos időszakához viszonyítva. Az év első kilenc hónapjában a nettó keresetek átlagosan 2,2 százalékkal emelkedtek; ezen belül a versenyszférában 3,5 százalékkal növekedtek, a költségvetési szervezeteknél pedig megegyeztek az előző évivel.

A nettó keresetek havi növekedési ütemének alakulásában meghatározó szerepet játszott az alkalmazottakat terhelő egészségbiztosítási és munkavállalói járulék múlt év szeptemberi, illetve az egészségbiztosítási járulék idén januárban történt további emelése.

A nemzetgazdasági havi nettó átlagkereset 111 900 forintot tett ki, ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 83 800 forint, a szellemi foglalkozásúaké 143 700 forint volt. A nemzetgazdasági szintű havi átlagos munkajövedelem 190 400 forintra nőtt, 8,4 százalék-kal haladta meg az előző év január-szeptemberi szintet. A munkajövedelmen belül az egyéb munkajövedelem aránya 2007. január-szeptemberben átlagosan 5,3 százalék volt.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A cégek 70 százaléka tervez bérfejlesztést a munkaerő megtartása érdekében

Optimistábbá váltak a magyar cégvezetők mind az ország, mind saját cégük kilátásait illetően a Niveus Consulting Group tanácsadó felmérése szerint. Teljes cikk

Mennyit keresnek a HR-esek?

Több szakterület béradatairól készített összeállítást a piacvezető munkaerő-közvetítő cég a közelmúltban. Most a HR szakmában, elsősorban... Teljes cikk

Romlott a fizetésünk értéke - mutatjuk a legfrissebb számokat

2023-ban a bruttó átlagkereset 571 200, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 393 700 forintot ért el. 2023-ban a bruttó és... Teljes cikk