Megjelent: 17 éve

Gyakran hiányoznak a roma munkavállalók

A cégek vezetői nem tartják számon roma munkavállalóikat - állapítja meg az Ernst and Young nemzetközi tanácsadó felmérése. A vállalkozások szerint a bértámogatás ösztönözné a hátrányos helyzetűek foglalkoztatását, egy másik elemzés azonban arra világít rá, hogy ez a módszer nem eredményez stabil alkalmazást.

Becslések szerint Szlovákiában a romák kétharmada munkanélküli, Csehországban harmaduk, míg Magyarországon mintegy negyedük. Az ENSZ fejlesztési programjának (UNDP) részeként a közelmúltban készült el egy vállalati felmérés, amely arra keresi a választ, hogyan növelhető a romák foglalkoztatása. A Csehországban, Magyarországon és Szlovákiában megkeresett több tucat cégből mindössze 14 vállalkozott a válaszadásra. A visszautasításnak az is oka lehetett, hogy a "célcsoport" azonosítása külön feladat, sok helyen -állítoták a cégek - nem vezetnek statisztikát arról, ki honnan érkezett.

A felmérésben részt vevő vállalkozások döntő többségénél nem dolgoztak ki semmilyen speciális eljárásmódot, sem a romák felvételére, sem megtartásukra. Ezeknél a cégeknél azonban gyakorlat volt, hogy beilleszkedési és szakmai képzéseket szervezzenek az alkalmazottaknak.

Van, ahol az előítélet, van ahol a munkamorál miatt nem alkalmaznak romákat
A roma származású munkatársak jellemzően betanított és segédmunkát végeztek. A vállalkozások vezetőinek 85 százaléka állította, hogy teljesítményük, a szükséges gyakorlat megszerzése után, megegyezett a többi dolgozóéval. A megkérdezett roma munkavállalók pedig arról számoltak be, hogy nem tapasztaltak feszültséget maguk körül, vagy azt, hogy miután bebizonyították, ők is keményen dolgoznak, befogadták őket.

A cégvezetők azokra a kérdésekre, hogy milyen akadályai vannak a romák alkalmazásának, hangsúlyosan említették, hogy a roma alkalmazottaik nehezen tűrik a rendszeres munkaidő-beosztást, és gyakran hiányoznak is. Néhányan jelezték, hogy a hierarchia alacsonyabb szintjén állók sokszor elutasítóak a roma munkavállalókkal szemben. Többen ügyfeleik előítéletessége miatt nem alkalmaznak romákat bizonyos pozíciókban.

Több foglalkoztatási támogatást szeretnének a vállalatok
A romák rossz munkaerő-piaci helyzetének legfőbb okát azonban valamennyien az alacsony képzettségben és a hiányzó gyakorlatban látják. A vállalati vezetők jó része úgy véli, már rövid távon javulást eredményezne, ha a hátrányos helyzetűek foglalkoztatásához több kedvezményt kapnának, illetve csökkennének a munkanélküli és szociális segélyek.

Az állami támogatások hosszú távú hatásait viszont megkérdőjelezi a Munkaügyi Szemle februári számában megjelent elemzés. Ennek szerzői a Dél-dunántúli régió vállalatainál végzett felmérés alapján, azt állapítják meg, hogy "a cégek csak addig foglalkoztatják a bértámogatásos dolgozókat, amíg az előírások szerint muszáj, utána új, szintén támogatott alkalmazottat keresnek."

Népszabadság
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért emelkedtek Magyarországon a munkaerőköltségek kevésbé, mint a régió többi országában?

Közel 20 éve csatlakozott Magyarország az Európai Unióhoz - ennek kapcsán a GKI Gazdaságkutató Zrt. cikksorozatában egy-egy mutató segítségével... Teljes cikk

Kiemelten fontos a magyar munkavállalók megtalálása és felvétele

Közel négyéves csúcson a munkanélküliség, miközben a vezérigazgatók relatív többsége létszámbővülést vár. Kiemelt tényező a magyar... Teljes cikk

Hogy lehet bevonni még 300 ezer embert a munka világába?

A 2023-as extra nehéz évből sikerült "ép bőrrel kikecmeregni" - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a budapesti Várkert Bazárban... Teljes cikk