kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 7 éve

Novák Katalin: a kormány támogatja a háromszázezer egyszülős családot

A kormány támogatja az egyszülős családokat, előnyt élveznek a bölcsődei felvételkor, és félmilliárd forint támogatást nyújt egy részükre kialakított budapesti központ létrehozásához - mondta Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Novák Katalin kiemelte: egy törvénymódosításnak köszönhetően január 1-jétől a bölcsődei felvételkor az egyszülős családok előnyt élveznek. Ha a gyermekét vagy gyermekeit egyedül nevelő szülő dolgozik vagy el akar helyezkedni, előnyt élvez majd - mutatott rá.

Novák Katalin elmondta, hogy félmilliárd forint támogatást nyújtanak egy egyszülős családokat támogató budapesti központ létrehozásához.

Magyarországon körülbelül 300 ezer egyszülős család van, és több mint félmillió gyermek él ilyen családban. Nekik is segíteni kell, hiszen sokan nem önhibájukból kerülnek ilyen helyzetbe - közölte az államtitkár.

Nagy Anna, az Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvány elnöke elmondta: az egyszülős családok "Magyarország legnagyobb kisebbsége", ők nem választották ezt a helyzetet, hanem így alakult az életük. A gyermeküket egyedül nevelőknek két szülő helyett kell helytállniuk - fogalmazott.

Úgy vélte, a mostani támogatás valódi áttörést jelent, és fontos jelzés, hogy a gyermeküket egyedül nevelők végre megkülönböztetett figyelmet, elismerést kapnak. A támogatás egyúttal gyakorlati segítség is, és azok kaphatnak majd az új központban személyre szabott segítséget, akik gyakran érezhették, hogy nem nagyon figyel rájuk senki - mondta.

Nagy Anna szerint bár 2005-ben kis alapítványként kezdték, nagyon sok családról van szó, így ha valódi segítséget akarnak nyújtani nekik, "szintet kell lépni", és ezt segíti a most kapott támogatás. Már keresik a megfelelő helyszínt, és a jövő év közepére állhat fel a központ, ahol mások mellett jogászok, családsegítők, pszichológusok, szakemberek segítik majd az egyszülős családokat - közölte.

Fotó: Pixabay

MTI
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk

Szakképzés 4.0. - így zajlik a fejlesztés

A 21. századi szakképzőintézmény-fejlesztési program beruházásai, korszerű eszközbeszerzései a minőségi oktatást segítik, és hozzájárulnak... Teljes cikk