kapubanner for mobile
HEFOP 
Megjelent: 17 éve

A HEFOP célkitűzései

Ahhoz, hogy együtt érjünk célba, segíteni kell azokat, akik nehezebben bírják az iramot. A HEFOP specifikus céljai: - A foglalkoztatási szint emelése - Az emberek munkaerő-piaci versenyképességének növelése - A társadalmi beilleszkedés elősegítése

A helyzet közös elemzése alapján a széles körű szakmai és társadalmi vita résztvevői eldöntötték, hogy merre érdemes továbbmennünk. Egyetértettek abban, hogy a lemaradók - főként a munkanélküliek és a hátrányos helyzetű emberek - esélyeinek növeléséhez az őket munkához, korszerű tudáshoz, jobb egészséghez segítő állami intézmények, segítő szervezetek, kis- és középvállakozások megerősítésére is szükség van. Az emberek életkörülményeit is javítani kell ahhoz, hogy élni tudjanak új lehetőségeikkel, ehhez - különösen az elmaradottabb régiókban - elengedhetetlen az oktatás, a szociális és az egészségügyi ellátás feltételeinek javítása, infrastruktúrájának céltudatos fejlesztése. Kiemelt figyelmet kell fordítani a romák esélyeinek növelésére.

Számokban kifejezve az a HEFOP célja, hogy 2006-ra a foglalkoztatási ráta 58 százalékra (2002-ben 56,2), a felnőttképzésben részt vevő 25-64 évesek száma 457 ezerre (2002-ben 262 ezer) növekedjen, míg a tartós munkanélküliség rátája 2,4 százalékra (2002-ben 2,6) csökkenjen.

A HEFOP hatékonyságát mutatja, ha a jelenleginél többen dolgoznak,többen vesznek részt munkaerő-piaci programokban,
több fiatal jut munkához, nő az Állami Foglalkoztatási Szolgálat hatékonysága, a vállalkozók között nő a nők aránya, kevesebben maradnak tartósan munka nélkül, képzettebben kerülnek ki a fiatalok az iskolákból, többféle oktatási, képzési programból lehet választani, több pedagógus vesz részt továbbképzésben,
kevesebb hiányszakma lesz, kevesebben maradnak ki az iskolából, több tanulót tud fogadni a felnőttképzés, sokkal többen vesznek részt felnőttképzésben, javul a lakosság általános egészségi állapota, az elmaradott térségekben javul az egészségügyi ellátás.

További információ: http://www.hefop.hu/page.php?MenuID=36 címen érhető el.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek