Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 17 éve

Egyre több feketén foglalkoztatót sikerül kiszűrni

A kormány a munkaügyi ellenőrzések első féléves eredményét elemezve arra jutott: az ellenőrzés hatékonyságát tükrözi, hogy évről évre nő a feketefoglalkoztatáson "tetten ért" munkáltatók, illetve munkavállalók száma - mondta Budai Bernadett a szerdai kormányszóvivői tájékoztatón.

Míg 2005-ben nagyjából 29 ezer feketemunkást sikerült kiszűrniük a felügyelőknek, addig 2006-ban ez a szám már több mint 42 ezerre emelkedett, 2007-ben pedig csak az első félévben 32 és félezer feketén foglalkoztatottat értek tetten a felügyelők -emelte ki Budai. A becslések szerint ez a szám az év végére 50-60 ezer is lehet - tette hozzá.

A kormányszóvivő hozzátette: az adatok ismét megerősítik, hogy a feketemunkával leginkább fertőzött terület az építőipar; jelenleg minden második felderített feketemunkás az építőiparban dolgozik, számuk az idén megközelítette a 16 ezret. A kormányszóvivő úgy látja: a munkaügyi ellenőrzések tapasztalatai egyértelműen igazolják, hogy a kormány helyes úton jár.

Az eredményekről szólva azt mondta: az ellenőrzéseket végző munkaügyi főfelügyelőség az év első félévében csaknem 27 ezer munkáltatónál végzett ellenőrzést, ebből 21 ezer munkáltatónál találtak valamilyen jogsértést. A jogsértések több mint 370 ezer munkavállalót érintettek - tette hozzá.

A kormányszóvivő beszámolt arról, hogy az ellenőrzések alapján kiszabott munkaügyi bírság összege az év első felében 3,5 milliárd forintot tett ki, amelynek 80 százalékát feketefoglalkoztatás miatt szabták ki.

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
40 év óta először szigorítottak a dolgozókat a veszélyes anyagoktól védő szabályokon

Az európai parlamenti képviselők szerdán új szabályokat fogadtak el a munkahelyi káros anyagoknak való kitettség korlátozására, negyven év óta... Teljes cikk

Magánügy a dolgozó egészsége vagy éppen ellenkezőleg?

Miért komoly probléma az egészséges (munkában)megtartási HR-stratégia hiánya? - teszi fel a kérdést Papp Tamás István HR szakember. Decemberben az... Teljes cikk

A munkaköri alkalmassági vizsgálatról: a hiányának is hosszú lehet az árnyéka

Csak akkor vizsgálná orvos a munkakörre való alkalmasságot, ha ezt jogszabály írná elő, illetve, ha a munkáltató erről így döntene – erről... Teljes cikk