kapubanner for mobile
Megjelent: 17 éve

A Pedagógusok Szakszervezetének nyilatkozata a munka ünnepe alkalmából

A magyarországi szakszervezetek 1890 óta ünnepelnek, tüntetnek május 1-jén, hogy kifejezzék követeléseiket, megjelenítsék összefogásukat, szolidaritásukat. A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) ebből az alkalomból köszönti hazánk valamennyi munkavállalóját és érdekvédelmi szervezeteit. Egyúttal összehangolt lépéseket, szorosabb együttműködést kezdeményezünk a magyarországi szakszervezetek között.

1. A PSZ más országok szakszervezeteivel és a nemzetközi szervezetekkel együtt korlátozni kívánja a globalizációnak az emberi értéket figyelmen kívül hagyó, mindenfajta térnyerését. Olyan viszonyokat kívánunk megteremteni, amelyek garantálják a szolidaritást és a szociális szempontok érvényre jutását.

2. Tiltakozunk olyan kormányzati, önkormányzati döntések ellen, amelyek során a szakmai érvek háttérbe szorulnak, és egyoldalúan a pénzügyi érdekek dominálnak.

3. Tiltakozunk a munkavállalók rosszabbodó élet- és munkakörülményei miatt, különösen a közalkalmazottakra, pedagógusokra halmozottan nehezedő megszorító intézkedések ellen.

4. Tiltakozunk amiatt, hogy a kistelepülések oktatás-nevelésügyének ellehetetlenítése nem az esélyegyenlőséget teremtő, korszerű közoktatás irányába viszi ágazatunkat.

5. Követeljük, hogy a kormánynak legyen koherens munkahelyteremtő programja, amely lehetőséget teremt a közszférában munkanélkülivé váltak átképzésére, elhelyezkedésére.

6. Elvárjuk, hogy közeledjünk az Európai Unió olyan alapértékeihez, mint a humanizmus és a szolidaritás. Az Európai Szociális Charta előírásai teljes körűen valósuljanak meg hazánkban is.

A Pedagógusok Szakszervezete Országos Vezetősége
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk