Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 17 éve

A minimálbér ellen küzdenek a német munkáltatók

A német vállalatvezetők küzdenek a minimálbér ellen, az ágazati szövetségek figyelmeztetnek: a minimálbér bevezetése miatt rohamosan tovább terjedhet a feketemunka, amely már úgyis megkétszereződött az utóbbi három évben.

A német nagykoalíció szociáldemokrata oldala javasolja, hogy húsz más EU-tagországhoz hasonlóan Németországban is legyen minimálbér. Az Angela Merkel kancellár vezette kereszténydemokraták egyelőre visszaverték ezt a tervezetet, de a két párt június közepén esedékes, újabb politikai egyeztetésén ismét téma lesz a minimálbér.

A bajor vállalkozószövetség (VBW), amely egyebek közt a BMW-t, az Audit és a Siemenst is képviseli, keményen érvel azzal, hogy a minimálbér miatt állások szűnnének meg, terjedne a feketegazdaság és emelkednének a fogyasztói árak. - Növekedne a képzetlen munkaerő ára, és milliószámra kerülnének veszélybe a munkahelyek - mondta a német ipari és kereskedelmi kamarák szövetségének munkaügyi illetékese, Oliver Heikaus.

A DGB szakszervezeti szövetség követeli a minimálbér bevezetését, arra hivatkozva, hogy munkavállalók milliói éhbérért dolgoznak, és ez nem mehet tovább. Legalább 7,50 eurós órabért akarnak minimális szint gyanánt. A kölni IW Cologne gazdaságkutató intézet szerint 7,50 eurós minimális órabár négymillió ember számára jelentene fizetésemelést - papíron - a 39,1 millió németországi foglalkoztatott közül - ennyien keresnek kevesebbet, sőt, óránként 4 eurónál is kevesebbet főleg Kelet-Németországban -, azonban a munkahelyek egy része elveszne, illetve legalább 1,6 millióan átkerülnének a "fekete" övezetbe. A kormány jelenleg évi 20 milliárd eurós adóhiányt szenved a feketemunka miatt, és ez tovább nőne a minimálbér miatt, érvelnek a gazdaságkutatók.

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Tömeges elbocsátások jönnek az Unilevernél

A vállalat körülbelül 1300 dolgozót foglalkoztat Magyarországon. Teljes cikk

Ez a legjobban fizető szakma, amiben a leginkább jellemző a távmunka

Egy felmérésben több mint 750 álláshirdetést vizsgáltak meg, hogy kiderítsék, melyik területen van a legtöbb lehetőség a távmunkára. Teljes cikk

Sztrájkot hirdettek szerdára a román postások - kétharmaduk minimálbérből él

Romániában kétórás figyelmeztető munkabeszüntetést tartanak szerdán 8 és 10 óra között a bérezésükkel elégedetlen és a lejárt kollektív... Teljes cikk