Megjelent: 7 éve

Középtávon be kell rendezkedni az informatikushiányra

Az informatikusok hiánya nem csak Magyarországon egyre kritikusabb, hanem globális jelenség. A hagyományos oktatás nem alkalmazkodik a gyors technológiai fejlődéshez és az igények változásához. 2020-ra kétmillió nyitott állás lesz ezen a területen uniós becslések szerint. A legnagyobb igény szoftver- és mobilalkalmazás fejlesztőkre van és lesz, derül ki a Codecool informatikai szakoktató cég kutatásából, amelyet HR vezetők körében végeztek.

A kutatásban magyarországi magyar és külföldi tulajdonú cégek, kkv-k és nagyvállalatok is részt vettek. A digitalizáció terjedésével az informatikusok, programozók már nemcsak az informatikai profilú cégektől, hanem minden más területről is hiányoznak.

Codecool1170210


A HR vezetők többsége kritikusnak ítéli meg a hiányt, mondta el a kutatást összefoglaló Boda József, a Codecool alapító, ügyvezetője. A többség szintén tisztában van azzal is, hogy a helyzet rövid távon javulni fog, ez pedig a vállalatok teljesítményére direkt hatással lehet. A HR-nek fontos szerepe lehet a probléma megoldásában, többnyire igyekeznek is a HR stratégia átalakításával a kihívásra reagálni. Az eszköztár ebből a szempontból kiemelt elemei a (Top 5) felmérés alapján a béren kívüli juttatások, az employer branding, a fejvadászat, az állásbörzéken való részvétel és a belső képzés.

Codecool2170210


A képzés ma már nem csak egyetemi keretek között valósulhat meg, illetve nem csak diplomás programozókra van igény. Többek között olyan oktatási központok, mint a Codecool is, az egyetemi képzésnél rövidebb idő alatt (18 hónap), gyakorlati fókusszal képzik a gyakran egészen más szférából érkező leendő programozókat. Ezen a területen keresettek a juniorok, pályakezdők, hiszen alacsony a belépési küszöb.

Codecool3170210


Dojcsák Dániel, az IVSZ tartalom igazgatója elmondta: ipari mennyiségben szükség lesz programozókra, akik az informatika kékgallérosai lesznek. Azt is megerősítette, hogy a junior hiány az egyik leggyorsabban orvosolható terület, ha jó koncepcióval képzik a fiatalokat, akiknek a logikus képességeit és analitikus gondolkodását mérik. Az államnak az lenne a feladat, hogy már az alapképzésben, vagyis az általános iskolában megadja a digitális alapkészségeket, az algoritmusok ismeretét.

Fotó: Codecool
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért emelkedtek Magyarországon a munkaerőköltségek kevésbé, mint a régió többi országában?

Közel 20 éve csatlakozott Magyarország az Európai Unióhoz - ennek kapcsán a GKI Gazdaságkutató Zrt. cikksorozatában egy-egy mutató segítségével... Teljes cikk

Kiemelten fontos a magyar munkavállalók megtalálása és felvétele

Közel négyéves csúcson a munkanélküliség, miközben a vezérigazgatók relatív többsége létszámbővülést vár. Kiemelt tényező a magyar... Teljes cikk

Hogy lehet bevonni még 300 ezer embert a munka világába?

A 2023-as extra nehéz évből sikerült "ép bőrrel kikecmeregni" - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a budapesti Várkert Bazárban... Teljes cikk