Megjelent: 17 éve

A mérnököknek a legkönnyebb állást találni

Úgy tűnik, hogy továbbra sincs túlkínálat a diplomás pályakezdők munkapiacán - derült ki a Gazdasági és Vállalkozáselemzési Intézet legfrissebb tanulmányából. A legnagyobb kereslet a diplomás pályakezdők iránt a mérnöki végzettséget igénylő foglalkozási területeken várható - mondta az InfoRádiónak nyilatkozva a Gazdasági és Vállalkozáselemzési Intézet munkatársa, Selmeczi Iván.

Mint kifejtette, a gépész- és villamosmérnökök számíthatnak kiemelkedően jó elhelyezkedési esélyekre, de a vegyész- és az építészmérnök végzettségű pályakezdőknek is kedvezők a kilátásai. Szavaiból az is kiderült, hogy a pénzügyi és jogász végzettséggel rendelkezők ugyanakkor rosszabb eséllyel indulnak az álláskeresés során. Ezekbe a pozíciókba ugyanis a magas bérelvárások, a gyakorlat és a nyelvtudás hiánya miatt nehezebben találnak megfelelő pályakezdőt.

Kitért arra is, hogy jelentős különbségek vannak a bérek között regionális szinten: így Közép-Magyarországon meghaladja a 190 ezer forintot az átlagos kezdő bruttó bér, ezzel szemben a Dél-Dunántúlon és a Dél-Alföldön ez mindössze 120 ezer forint. Hozzátette, hogy a műszaki végzettségűeknek fizetik legmagasabb kezdő bért.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért emelkedtek Magyarországon a munkaerőköltségek kevésbé, mint a régió többi országában?

Közel 20 éve csatlakozott Magyarország az Európai Unióhoz - ennek kapcsán a GKI Gazdaságkutató Zrt. cikksorozatában egy-egy mutató segítségével... Teljes cikk

Kiemelten fontos a magyar munkavállalók megtalálása és felvétele

Közel négyéves csúcson a munkanélküliség, miközben a vezérigazgatók relatív többsége létszámbővülést vár. Kiemelt tényező a magyar... Teljes cikk

Hogy lehet bevonni még 300 ezer embert a munka világába?

A 2023-as extra nehéz évből sikerült "ép bőrrel kikecmeregni" - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a budapesti Várkert Bazárban... Teljes cikk