kapubanner for mobile
Megjelent: 20 éve

0,4 százalékkal növekvő reálkereset

A legalább 5 fős vállalkozásoknál és a költségvetési intézményeknél alkalmazásban állók száma a nemzetgazdaságban átlagosan 2 millió 777 ezer volt 2004. január-májusban, ez 0,8%-os növekedés az előző év azonos időszakához képest. Ezen belül a versenyszféra létszáma 1,4%-kal nőtt, a költségvetésé 0,9%-kal csökkent. A bruttó nominális átlagkereset 8,6%-kal, a nettó átlagkereset 7,4%-kal, a reálkereset (a fogyasztóiár-index 7,0%-os növekedése mellett) 0,4%-kal haladta meg az egy évvel korábbit - derült ki a Központi Statisztikai Hivatal mai jelentéséből.

A létszám átlagot meghaladó növekedése továbbra is a szolgáltatóágazatok egy részére jellemző - ingatlanügyletek, gazdasági szolgáltatás: 12,9%; kereskedelem, javítás: 8,9%; építőipar: 3,0%; egyéb közösségi személyi szolgáltatás: 2,9%; szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás: 2,2%. A hagyományosan létszámvesztő bányászat és mezőgazdaság mellett a villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás nemzetgazdasági ágban, illetve a feldolgozóiparban csökkent jelentősen a létszám (3,7, illetve 2,4%-kal). A feldolgozóiparon belül a gépipar létszáma ugyan átlagot meghaladóan, 2,6%-kal nőtt, ám ez nem ellensúlyozta a többi ágazat létszámvesztését. A költségvetés három fő területén 0,7-1,3% között volt a létszámcsökkenés, azonban az egészségügyi ágon belül a humán-egészségügyi ellátást ennél nagyobb, 2,6%-os csökkenés jellemezte, a szociális ellátásban viszont 1%-ot meghaladóan emelkedett a létszám.

A teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó nominális átlagkeresete 2004. január-májusban 141 000 forintot ért el (ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 92 900 Ft, a szellemi foglalkozásúaké 196 800 Ft); a versenyszférában dolgozók átlagosan 133 400 forintot (ezen belül a fizikaiak 92 900 Ft-ot, a szellemiek 213 300 Ft-ot), a költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állók 159 300 forintot (ezen belül a fizikaiak 93 400 Ft-ot, a szellemiek 181 100 Ft-ot) kerestek. A bruttó keresetek a versenyszférában 10,2%-kal, a költségvetési területen 6,1%-kal növekedtek az előző év azonos időszakához képest. Utóbbi területet havonként egyenletes, 6% körüli keresetnövekedés jellemezte, míg a vállalkozásoknál a májusi a 2004. évi legalacsonyabb ütemnövekedés volt (7,1%). Ennek magyarázata, hogy az előző években általában májusban fizetett éves nyereséget, prémiumot, jutalomékot idén jellemzően már márciusban kifizették.

A legjobban fizető gazdasági ág, ágazat a pénzügyi tevékenység volt (316 900 Ft), ezt követte a vegyipar (187 500 Ft), a villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás (180 800 Ft), a közigazgatás, védelem, kötelező társadalombiztosítás (177 100 Ft), valamint az oktatás (159 700 Ft). Átlag alatt kerestek a foglalkoztatottak a textília-, textiláru-, illetve a bőrtermék-, lábbeligyártásban, a máshova nem sorolt feldolgozóiparban, a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátásban, továbbá a mezőgazdaságban és az építőiparban.

A nettó átlagkereset nemzetgazdasági szinten 91 300 Ft-nak felelt meg január-májusban (ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 68 400 Ft, a szellemi foglalkozásúaké 118 000 Ft), ez 7,4%-os növekedés a tavaly január-májusihoz képest.

A nemzetgazdasági szintű átlagos havi munkajövedelem 148 200 Ft (január-májusi átlagos középárfolyamon számítva 577 euró) volt, 9,7%-kal több az előző év azonos időszakinál. A munkajövedelem kereseten felüli része 2004. január-májusban munkavállalónként átlagosan 4,8% volt.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk