kapubanner for mobile
Megjelent: 4 éve

Átadták az Employer Branding Award 2019 díjait

Ötödik alkalommal hirdette meg és adta át a a Magyar Public Relations Szövetség az Employer Branding Award nevet viselő kitüntetést a pályázó vállalatok legjobbjainak. A győztesek között két kategóriában és fődíjas is a Magyar Telekom, egyben-egyben a H1 Systems, a Continental és a Pécsi Tudományegyetem. A koronavírus-járvány miatt idén online zajlott a díjátadó.

“Az idei év újdonsága, hogy egy újabb kategóriával bővült a pályázati lehetőségek köre, ugyanis nyitottunk az állami intézmények felé, mert azt látjuk, hogy egyre több a jó gyakorlat ott is, amelyet szívesen díjazunk és osztunk meg. A nevezők csaknem 30 pályázatot küldtek be a különböző kategóriákban egy olyan időszakban, amikor a vállalatok többsége a járvány miatti tűzoltással volt elfoglalva. Ez nagyszerű eredmény és ezúton szeretném megköszönni minden pályázónak, hogy ennyire komolyan vette az indulást ebben az embert és vállalatokat próbáló COVID-os időszakban”- mondta el Kádár Balázs, az MPRSZ elnökségi tagja, a díj létrehozója.

A szakmai zsűri három kategóriában (Középvállalat, nagyvállalat, állami intézmények) választotta ki a 2019-es év legjobbjait a pályázók közül.
Employer Branding Award 2019Employer Branding Award 2019

A Példaértékű Munkáltatói Márkaépítés Díját a 2019-ben a következő vállalatok nyerték el:

Fődíj (kategóriák feletti):


Magyar Telekom Nyrt. - #NEMÁLLUNKMEG

Középvállalat kategória:



Éves Employer Branding Stratégia

Arany minősítés: H1 Systems Mérnöki Szolgáltatások Kft. - Employer Branding stratégia
Ezüst minősítés: NN Biztosító Zrt. - Belső Kommunikációs Stratégia
Bronz minősítés: Webtown - Employer Branding a Webtown szervezetében

Employer Branding Kampány:
Különdíj: Continental Hungaria Kft. - ContiCafé 2019 kampány

Nagyvállalat kategória:



Éves Employer Branding Stratégia

Arany minősítés: Magyar Telekom - #NEMÁLLUNKMEG
Ezüst minősítés: Praktiker - Employer Branding Stratégia 2019
Bronz minősítés: EATON Enterprises (Hungary) - We make employer branding work

Employer Branding Kampány

Arany minősítés: Magyar Telekom - Check In
Ezüst minősítés: UNION Vienna Insurance Group Biztosító Zrt. - The Challenge is ON
Bronz minősítés: Bridgestone Tatabánya Termelő Kft. - B-PINK A Te egészséged, a Mi törődésünk

Állami intézmények kategória



Employer Branding Kampány

Különdíj: Pécsi Tudományegyetem - PTE a családokért

Az online díjátadó utólag itt nézhető meg: http://www.employerbrandingaward.hu/dijatado-2019/
Az online díjátadóról készült rövid összefoglaló videó itt érhető el: https://www.youtube.com/watch?v=xggaeVMUrxM

A nyitóképen Kutas István, a Magyar Telekom vállalati kommunikációs igazgatója az online díjátadón
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Mentális munkahelyi jóllétet támogató programokra vágynak a munkavállalók

Bár a magyarok többsége szerint fontos lenne a mentális egészséggel többet foglalkozni, hazánkban nem kap elég figyelmet a téma. Mekkora szerepet... Teljes cikk

Top Employers Hungary 2024: ők most Magyarország 10 legjobb munkáltatója az alkalmazottak véleménye alapján

A Munkahelyeink.hu nemzetközi karrier platform nyilvánosságra hozta a legkedveltebb munkaadók toplistáját. A Top Employers Hungary jelenleg az egyetlen... Teljes cikk

Ezek a cégek nyerték el a legjobb munkáltatói minősítést

16 vállalat kapta meg a Top Employer Magyarország 2024 minősítést a Top Employers Institute-tól. A felmérés hat HR területet fed le, köztük az... Teljes cikk