kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

Így építsük be a tanultakat a szervezetbe

A mai munkaerőhiányos Magyarországon az elkötelezett, jól teljesítő munkatársak megtartása kulcsfontosságú. A megfelelő ember megtalálása vezető, illetve kulcspozíciókba pedig a kiválasztás egyik legfontosabb kérdése. Mindkét kihívásra megoldást jelenthet egy igazán jól működő utánpótlás- vagy tehetségprogram. Ennek részleteiről kérdeztük Tormássy Krisztinát és Kosztra Balázst a Concordia Kft. munkatársait egy gyakorlatban is megvalósult eset kapcsán, amiről a Tréning Kerekasztal Konferencián is beszélni fognak.


Hogyan kapcsolódik a téma márciusi Tréning Kerekasztal konferenciához?

„Mitől működik a tréning?” - témájú workshopunkhoz egy ilyen utánpótlás programsorozatot választottunk példának.

Az mára már közismert tény - és mégis hányszor belefutunk ilyen igényekbe -, hogy az önmagában álló tréning hatékonysága igen alacsony. Inspirációkat kapnak a résztvevők, felismerésekre, elhatározásokra jutnak, de mindezeket a munkába visszatérve sokszor elmossa a mindennapi rutin, a bejáratott kapcsolati minták.

A tréning attól „működik”, hogy beágyazottsága van a szervezet életében, sokféle feladaton keresztül sokszor vissza-visszavezetjük a résztvevőket a tanultakhoz. Ezt manapság divatos szóval blended learning-nek nevezik.

Hányféle csatornán lehet és érdemes ráerősíteni a tréningen tanultakra, segíteni a gyakorlatba való átültetést?

Ennek igazából csak a képzelet szab határt. Nagy a résztvevő felelőssége abban, hogy hogyan tartja magát az elhatározásához, de legalább ilyen fontos a közvetlen vezető, illetve vezetői csapat hozzáállása, segítsége.

Fontos, hogy a vezető időt szánjon a munkatársával a tréningre való felkészülésre (elvárások megfogalmazása), a tanultak megmutatására, a gyakorlási lehetőségek biztosítására. Ebben a konkrét esetben a program egy felsővezetői elvárásmegfogalmazással kezdődött, kompetencialeírások kialakításával, majd ezek mentén önértékelés és development center keretében felmértük a jelölteket (itt volt egy döntési pont, hogy ezt, vagy másfajta fejlesztést kap a munkatárs). A kiválasztott csoporttal tréning és csoportos coaching módszerrel is dolgoztunk. Emellett a szervezet meghatározott a vállalat egységeit átívelő projekteket, amiket kisebb csoportokban kellett előkészíteniük, prezentálniuk (előterjeszteni) és megvalósítaniuk a résztvevőknek.

Hasznosnak tartjuk továbbá a játékosítással dolgozó utókövetéseket, a tudásmegosztó fórumokat - ahol mindenki tovább viszi, a tréning témáit a saját munkacsoportjába - a tréning témájától függő extra feladatokat (szintén saját kisebb szervezeti egységen belül), és persze azt, hogy mind a vezetőtől, mind a közvetlen munkatársaktól rendszeres visszajelzést kapjanak a releváns helyzetekben tanúsított viselkedésükről.

A Tréning Kerekasztal Konferencia - 2019 március 21-én lesz a Mariott Budapest City Centerben.

Mitől más az ilyenfajta tanulás a csupán tantermihez képest?

Egy, a fent vázolthoz hasonló, jól beágyazott fejlesztési folyamat lehetőséget ad a résztvevőknek, hogy szélesedjen a szervezeten belül a kapcsolati hálójuk, új emberekkel, új szituácókba kerüljenek, és gyakorolják a tanult készségeket. A belső projektek által láthatóbbak is lesznek, ami többnyire nagyobb felelősségérzettel, ezzel összefüggésben nagyobb kezdeményezőkészséggel jár. Nem csak a tudásuk, készségeik fejlődnek, hanem a fontosság érzetük is nő (ún. mattering), ami az elkötelezettséget, motivációt növeli. Ez utóbbin keresztül pedig a vállalat megtartó ereje is erősödik, ami a mai munkaerő piaci helyzetben kulcsfontosságú. Hogy visszatérjünk a nyitó gondolatunkhoz...
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Mire figyeljünk a külföldi vendégmunkások beillesztésénél?

A harmadik országbeli munkavállalók beillesztése, a kulturális különbözőségek kezelése, kihívásokkal teli folyamat lehet. Hódosi Zoltán két... Teljes cikk

Az üzleti gondolkodás fejlesztése a HR-ben

Az HR és az üzleti gondolkodás összekapcsolása kiemelkedő fontosságú a vállalatok sikere szempontjából. A humán erőforrás szakembernek ugyanakkor... Teljes cikk

Net-Coach ösztöndíjas felnőttképzést indít tavasztól az NMHH

Új felnőttképzési program indul tavasztól a váci Apor Vilmos Katolikus Főiskola és a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) együttműködésében. Teljes cikk