kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

Ha túl agresszív a főnök

Egy dán kutatás szerint a legtöbben a főnökük miatt hagyják el a munkahelyüket, pedig egy jó vezető elő tudja hozni a kollégáiban lévő tartalékokat, sikerre viszi a csapatát úgy, hogy közben jó hangulatot teremt, motivál. A Piac és Profit Korcyl Kinga, vezetőfejlesztő és coach tanácsait gyűjtötte össze arra az esetre, ha a főnökünk túl agresszív.

Létezik az a típusú vezető, aki az a munkanapokat szinte háborúként éli meg, aki számára a munkahely a csatamező és katonai parancsok módjára csak üvöltve képes utasításokat adni. Tudni kell kezelni őket - írja a Piac és Profit.

"Ha valaki domináns, esetleg szinte már erőszakosan és túlságosan is eredményorientált, az nem feltétlenül jelent hátrányt, hiszen ez hasznos tud lenni az üzleti célok eléréséhez. Sok esetben viszont kevésbé empatikusak, ráadásul jellemzően türelmetlenebbek is és kevésbé fogadják el a kritikákat" - magyarázza Korcyl Kinga a lapnak.

A Floridai Egyetem kutatása szerint a munkavállalók 54 százalékának a legnagyobb problémája az, hogy a főnökük megalázza őket. "Rendkívül alá tudja ásni az önbecsülésünket egy autokratikus ember, aki úgy gondolja, hogy ő mindent sokkal jobban tud, ráadásul ezt agresszívan fejezi ki" - mondja a szakember.

Ha ilyesmit tapasztalunk a munkahelyen jelezzük a HR munkatárs felé. Ne adjunk meg magunkat, de ne is szálljunk versenyre az ilyen típusú főnökkel. Hidegvérrel maradjunk semleges állásponton - javasolja a szakember. Meg kell érteni, hogy az ilyen főnök agressziója általában stresszből, vagy kisebbségi komplexusból fakad.

Ne kényszerítsük az ilyen típusú munkaadót választás elé, próbáljuk azt a hitet kelteni, hogy ő maga hozta meg a döntést. Biztosítani kell a feladat elvégzéséről, elé tárni több ötletet ezek megvalósítására. Szembesítsük tényekkel, de hagyjuk, hogy a végső döntést ő maga hozza meg. Koncentráljunk az eredményre, ne a nehézségéket, hibalehetőségeket soroljuk fel. Ne vegyük magunkra, hisz a legtöbb esetben nem nekünk szól.

Fotó: Pixabay
Piac és Profit
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Mindenki coach, aki coachol? - avagy a life coaching sötét oldala

2019 és 2022 között 54 százalékkal nőtt a life coachok száma, így ez az egyik leggyorsabban növekvő szakma az Egyesült Államokban. Népszerűsége... Teljes cikk

Milyen az igazi emberközpontú munkahely?

Bár sok cég vallja magáról, hogy emberközpontú, legyen szó, akár az ügyfelekről vagy a munkavállalókról, és valószínűleg bizonyos folyamataik... Teljes cikk

Mi leszel, ha nagy leszel? - miért céltalanok a mai fiatalok és mit tehetünk ellene?

Hogyan vált a fiatalkori céltalanság társadalmi jelenséggé és mit tehetünk ellene? Mennyiben hibás a közösségi média? Ez az cikk segíthet a... Teljes cikk