kapubanner for mobile
Megjelent: 17 éve

Terjed a kompetenciaalapú képzésfejlesztés

Egyre több hazai vállalatnál indítanak kompetenciákra épülő tréningeket - derül ki a Világgazdaság cikkéből.

Terényi Nándor, az Elmű személyzetfejlesztési osztályának vezetője elmondta: a 2900 fős cég esetében az üzleti célok határozzák meg, kit és mikor fejlesztenek, és ebben nagy szerepet kap a vállalat HR-stratégiája. Jelenleg az Ügyfél a központban elnevezésű pontból vezetik le a vezetőképzést, amelynek kapcsán kiemelte a 360 fokos értékelés és a coaching fontosságát.

A társaságnál nemrég zárták le a "kékgallérosok" képzését, amelynek keretében mintegy 600 villanyszerelőnek indítottak kommunikációs tréningsorozatot. Ősszel a középvezetők számára tartanak kompetenciaalapú oktatást, amely öt alapkompetenciára, a szakmai, a vezetői, a szociális és a változáskészségre, valamint a vállalkozói szemlélet fejlesztésére épül.

Holics András, a Cegos Tanácsadó és Tréning Kft. tanácsadója jelezte, a hazai vállalati igények alapján az átvilágító célzatú, adott pillanatfelvételre irányuló assessmenttel és arra épülő képzésszervezéssel ugyanúgy találkoznak, mint a HR-stratégiához szorosan kapcsolódó képzéstervezési folyamattal, tapasztalata szerint azonban a két véglet közötti átmenet sem ritka - áll a Világgazdaságban.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A tanár is munkavállaló!?

Employer branding, toborzás, munkáltatói márka, karrierút, megtartás, juttatások, bérbenchmark stb. Szinte már elcsépelt szavak, unalomig... Teljes cikk

Megállítható-e a képzett munkaerő külföldre áramlása?

A brain drain, azaz „agyelszívás” a magasan képzett munkavállalók elvándorlását jelenti egy fejlettebb, magasabb életszínvonalat biztosító... Teljes cikk

Hányan vannak azok, akik munka nélkül egyáltalán nem engedhetnék meg maguknak a tanulást?

Az Eurostudent legfrissebb felmérése szerint hazánkban a felsőoktatásban tanuló hallgatók egynegyede (25%) közepes anyagi nehézségekkel küzd, míg a... Teljes cikk