Megjelent: 7 éve

Harmadszor írják ki a fiatal vezetők díját

Két sikeres pályázati év után újra megmérettetnek legrátermettebb vezetők az Év Fiatal Vezetője díj elnyeréséért. Az elmúlt két évben közel száz pályázó állt a startvonalhoz, hogy végigmenjen a korántsem könnyű pályázati úton és aztán a szakmai zsűri előtt prezentálja vezetői ars poeticáját, vízióját. A Fiatal Vezetők Akadémiáját is megvalósító kiírók arra számítanak, idén is emelkedhet a pályázók száma.

A kiíró céljai szerint a díjjal olyan elismerést kaphatnak a fiatal vezetők, amely a vezető szerep tudatos megélésére hívja fel a figyelmet, így például a vezető saját önfejlesztésére, a hitelességre, tudatosságra, azaz a vezetés emberi oldalára.

„Arra szerettük volna felhívni a figyelmet, hogy számos tehetséges fiatal vezető végzi a munkáját multinacionális cégeknél, kkv-nál vagy éppen non-profit területen, miközben a tevékenységük sokkal kevesebb figyelmet kap itthon, mint egy-egy felkapott startup cég sikersztorija” - hívja fel a figyelmet Tóth Annamária, a Fiatal Vezetők Akadémiáját működtető Coaching Team szakmai vezetője.

Annamária elmondta, a díjat 2015-ben azzal a szándékkal alapították, hogy hiánypótló módon keressék az országban azokat a fiatal vezetőket, akik tudatosak, hosszú távú küldetéssel bírnak, folyamatosan fejlesztik magukat és partnerként tekintenek a csapatuk tagjaira, jó példával járva elől mások számára. A lassacskán hagyományteremtő szakmai elismeréssel az elsősorban üzleti eredményekre fókuszáló vállalkozói, vagy sikeres menedzseri teljesítmények után méltó helyükre kerülhetnek a példamutató vezetői szemléletet valló, ebben kiemelkedőt nyújtó
munkahelyi vezetők is.

A nemzetközi szaktekintélyekből álló zsűri a bírálatkor figyelembe veszi majd a pályázó szervezeten belül betöltött pozícióját, a leadership szerep tudatos megélését, és természetesen az eddig elért eredményeket is. A díjra olyan 40 év alatti vezetők pályázhatnak, akiknek legalább egyéves vezetői tapasztalatuk van, és akik legalább öt főből álló csapatot irányítanak a mindennapok során.

„Az eddigi tapasztalatok tükrében rendkívül éles versenyre számítunk. Szeretnénk az összes pályázónak online megjelenést biztosítani és a legjobbaknak a személyes bemutatkozás lehetőségét is megadni” - mutat rá Bite Barbara, a Coaching Team ügyvezető igazgatója, aki elmondja azt is, hogy a bírálók a fődíj mellett különdíjakkal, és a további helyezetteknek járó díjakkal is készülnek képzési programok, tanfolyamok, szakkönyvek formájában.

A 40 év alatti vezetők november közepéig adhatják be pályázatukat, a zsűri ezután kezdi majd meg az értékelést. Az ünnepélyes díjkiosztó gálára már csak 2018 februárjában kerül sor. A pályázatok beadása és a gála között zajlanak a személyes meghallgatások, értékelések, így ez az időszak is igazán eseménytelinek ígérkezik a pályázók számára. A díjátadó gálán a legjobbak listájára felkerülő versenyzők újra prezentálnak, majd pedig a zsűri kihirdeti a kategória-győztesek személyét, valamint arra is fény derül, ki lesz a kategória-győztesek közül az Év Fiatal Vezetője - 2017 cím viselője.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
PREXA 2024: elindult a nevezés

A Magyar PR Szövetség (MPRSZ) meghirdette idei PR Excellence Hungary Award (PREXA) versenyét, amelyre 2023-ban megvalósított kampányokkal lehet... Teljes cikk

Ösztöndíjprogramot hirdet egyetemista lányoknak a Yettel az Óbudai Egyetemmel

Ösztöndíjprogramot hirdet egyetemista lányoknak a Yettel az Óbudai Egyetemmel, amelynek célja az IT és mérnöki területek vonzóbbá tétele a nők... Teljes cikk

Újabb 15 milliárdos szakaszra pályázhatnak a cégek munkahelyi képzéseik megvalósításához

Keddtől újabb 15 milliárd forintos szakaszra pályázhatnak a vállalkozások munkahelyi képzéseik megvalósításához. Az uniós forrásokból... Teljes cikk