kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 17 éve

Kevesebb munkanélküli Csehországban

Csehországban az első negyedév végén a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) módszere szerint 6,1 százalékos volt a munkanélküliség, 1,9 százalékponttal kisebb, mint a tavalyi első negyedév végén, közölte pénteken a cseh statisztikai hivatal. Az idei eredmény nyolcéves minimum.

A munkaügyi és népjóléti minisztérium szerint, amely más módszereket használ, mint az ILO, a március végi munkanélküliségi arány 7,7 százalékos volt.

Az ILO módszere szerint számítva március végén 311 200 munkanélküli volt Csehországban, 102 900-zal kevesebb, mint egy évvel korábban. Legutóbb 1998 harmadik negyedében volt ilyen alacsony a munkanélküliek száma.

A tartósan munkanélküli személyek száma 48 400-al csökkent, de még így is ők adják a munkanélküliek 54,5 százalékát. Az első negyedév végén összesen 4,865 millió cseh állampolgárnak volt munkahelye, 79 700-zal többnek, mint tavaly március végén.

Az idei év első negyedében jelentősen emelkedett az érettségivel, valamint főiskolai, egyetemi diplomával rendelkező alkalmazottak száma. A statisztikai hivatal ebből a lakosság műveltségi szintjének növekedésére következtet.

A munkanélküliség elsősorban a férfiak körében csökkent. Március végén 53 000-rel kevesebb férfi volt munka nélkül, mint egy évvel korábban. A munkanélküli nők száma 49 900-zal csökkent. Az alkalmazottaknak a 73,1 százaléka alapfokú, illetve érettségi nélküli középfokú végzettségű.

A legalacsonyabb - 2,8 százalékos - munkanélküliség Prágában volt, míg az Ústecky, Moravskoslezsky és a Jihomoravsky térségben meghaladta a 10 százalékot. A legnagyobb munkanélküliség - 21,8 százalékos - az alapfokú végzettségűek körében, a legalacsonyabb - 1,5 százalékos - a főiskolai és az egyetemi végzettséggel rendelkezők körében van.



  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jogszabály-módosítással erősíti meg az EU a nem uniós munkavállalók jogait

Az Európai Unió Tanácsa jogszabály-módosítást hagyott jóvá pénteken a nem uniós állampolgárságok számára kiadható munkavállalási és... Teljes cikk

A vártnál jobban csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban

A legfrissebb adatok alapján a szakértők szerint elmondható, hogy az Egyesült Államok munkaerőpiaca még mindig viszonylag feszes. Teljes cikk

A dolgozók fele betegség vagy baleset miatt kénytelen szabadságot kivenni, fizetés nélkül

A dolgozók csak kevesebb mint fele kapott fizetett szabadságot a gyógyulás ideje alatt - derül ki egy friss felmérésből. Teljes cikk