Megjelent: 5 éve

"Lusták a francia munkások"

Kioktató stílusú levélben indokolta a francia kormánynak a Titan International elnök-vezérigazgatója, hogy cége miért nem akarja újraindítatni a Goodyear bezárt abroncsgyárát az észak-franciaországi Amiens-ben. Szerinte túlfizetettek a dolgozók, csak napi 3 órát dolgoznak, a többit elbeszélgetik. Ha így megy tovább munkanélküliekkel telnek meg a kávéházak.

Kövesd híreinket, állásainkat és szólj hozzá facebook-oldalunkon.


"Többször is jártam ebben a gyárban. A francia alkalmazottak magas fizetést kapnak, de csak napi három órát dolgoznak. Egy órájuk van a pihenésre és az ebédre, három órán át dumálnak és három órát dolgoznak" - írta Maurice M. Taylor Arnaud Montebourg gazdaságfejlesztési miniszterhez intézett levelében, amelyet szerdán tett közzé a Les Échos című gazdasági napilap.


"Ez így működik Franciaországban"


"Megmondtam ezt a francia szakszervezeti vezetőknek is. Azt válaszolták, hogy ez így működik Franciaországban" - tette hozzá az elnök-vezérigazgató a február 8-i keltezésű levelében, amely válasz volt a miniszternek az egy héttel korábban írt javaslatára. Abban Montebourg újabb tárgyalásokat javasolt a Titannak a bezárásra ítélt abroncsgyár újraindítása és a munkahelyek megmentése érdekében."Azt hiszi, hogy ennyire ostobák vagyunk? A Titannak pénze és tudása van abroncsot gyártani. És mi van az őrült szakszervezetnek? Nekik csak a francia kormány van" - hangsúlyozza Taylor a levélben. "A Titan egy kínai vagy indiai gyártól fog majd abroncsot venni, amelynek kevesebb, mint egy eurót fizet óránként és a Franciaország számára szükséges valamennyi abroncsot importálni fogja. A francia paraszt is olcsóbb abroncsot szeretne. Nem érdekli, hogy az Kínából vagy Indiából jön" - fogalmaz a cég elnöke. A levél végén pedig azt írta: "Megtarthatja magának az úgynevezett munkásokat. A Titant nem érdekli az amiens-i gyár".


Hatalmas sértés a szakszervezet szerint


A gazdaságfejlesztési miniszter nem kívánta kommentálni a kijelentéseket. Hallgatását azzal indokolta, hogy "nem akar ártani Franciaország érdekeinek". Azt viszont jelezte, hogy írásban fog válaszolni az amerikai tulajdonosnak. Najat Vallaud-Belkacem kormányszóvivő, "anélkül, hogy tovább feszítené a húrt", arra emlékeztetett, hogy "az amerikai befektetések elsőszámú célpontja Európában Franciaország".


Mickael Wamen, a Goodyear franciaországi gyára többségi szakszervezetének, a CGT-nek a vezetője "hatalmas sértésnek" minősítette a levelet. Szerinte az amerikai cégcsoport elnöke már közel van "az elmegyógyintézethez". Taylor egyébként a levelében azt is prognosztizálta, hogy a Michelin francia abroncsgyárra szomorú jövő vár és öt év múlva "nem fog több abroncsot gyártani Franciaországban".


Munkanélküliekkel telnek meg a kávéházak?


A Titan elnöke szerda este megerősítette, hogy "egy nem túl rózsás" választ küldött Montebourg javaslatára. "Azt írta, hogy kezdjük újra a tárgyalásokat, én pedig azt válaszoltam neki, hogy maga őrült" - mondta Taylor, aki kizárta annak a lehetőségét, hogy tárgyalóasztalhoz üljön a gyár megmentése érdekében. "Egyedül mi akartunk pénzt tenni ebbe a gyárba" - hangsúlyozta. Szerinte "Franciaországban hamarosan nem lesz több munka és mindenki a kávéházakban fogja tölteni a napját, vörösbort iszogatva".


A Goodyear január végén jelentette be, hogy bezárja az 1173 főt foglalkoztató gyárát Amiens-ben. A gazdasági válság következtében több mint 120 ezer munkahely szűnt meg négy év alatt a francia iparban, az elmúlt hónapokban a francia híradásokban vezető hírként szerepelnek a PSA-Peugeot-Citroen, a Renault, a Doux, a Sanofi, a Merck, a Kronenbourg, vagy a Coca Cola sorozatos gyárbezárásai, amelyek miatt egyre kínosabb helyzetbe kerül a munkahelyek megmentésért küzdő illetékes miniszter (MTI).


2013. február 21.

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Milyen jogviszonyban vállalhatunk nyári diákmunkát? Általános tudnivalók és tanácsok (1.)

A nyári diákmunka – mindenféle jövedelemszerző tevékenységhez hasonlóan – adóköteles tevékenység. Ez az egyik közös tulajdonság a számos... Teljes cikk