kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 7 éve

A Skoda Auto biztosította a cseh kormányt, hogy megőrzi munkahelyeit

A Skoda Auto vezetése biztosította Bohuslav Sobotka cseh kormányfőt, hogy a német Volkswagen konszernhez tartozó, legnagyobb cseh autógyár mindent megtesz annak érdekében, hogy megőrizze a csehországi munkahelyeit. Ezt Sobotka személyesen közölte újságírókkal azután, hogy tárgyalt a Skoda menedzsmentjével - írja az MTI.

Bernard Maier, a Skoda Auto igazgatótanácsának elnöke leszögezte: Csehország továbbra is az autógyár központja marad.

A megbeszélést azt követően tartották, hogy a cseh és a német sajtóban hírek jelentek meg arról, hogy a Volkswagen szeretné a csehországi termelés egy részét Németországba telepíteni. "Az urak engem úgy tájékoztattak: mindent megtesznek annak érdekében, hogy a Skoda Auto munkahelyei itt, tehát a Cseh Köztársaságban semmi esetre se legyenek veszélyeztetve" - fogalmazott a kormányfő.

Hozzátette: a Skoda Auto jövője összefügg azzal is, milyen feltételeket tud az állam kialakítani a járműipar további fejlesztésére. Maier azt mondta: "lényegében meg tudom erősíteni, hogy Csehország a Skoda szíve és hazája és ez így is marad". Rámutatott: az autógyár kapacitásának felső határán dolgozik, és csak az utóbbi évben mintegy 3000 új munkást alkalmazott. "Termékeink iránt nagy a kereslet a világban, új termelői kapacitásokat keresünk" - jelentette ki Maier. Szerinte Csehország nagy előnyét az alacsony üzemeltetési árak jelentik.

A Volkswagen konszern németországi vezetése már korábban a sajtóhírekkel összefüggésben azt állította, hogy semmiféle változásokat nem tervez a Skoda Auto márkánál.

MTI
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jogszabály-módosítással erősíti meg az EU a nem uniós munkavállalók jogait

Az Európai Unió Tanácsa jogszabály-módosítást hagyott jóvá pénteken a nem uniós állampolgárságok számára kiadható munkavállalási és... Teljes cikk

A vártnál jobban csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban

A legfrissebb adatok alapján a szakértők szerint elmondható, hogy az Egyesült Államok munkaerőpiaca még mindig viszonylag feszes. Teljes cikk

A dolgozók fele betegség vagy baleset miatt kénytelen szabadságot kivenni, fizetés nélkül

A dolgozók csak kevesebb mint fele kapott fizetett szabadságot a gyógyulás ideje alatt - derül ki egy friss felmérésből. Teljes cikk