kapubanner for mobile
Megjelent: 6 éve

Megduplázza magyarországi dolgozóinak számát az informatikai szolgáltató cég

Két éven belül megkétszerezi magyar alkalmazottjainak létszámát az Accenture informatikai szolgáltató vállalat. Idén kétszáz dolgozót vesznek fel új budapesti technológiai központjukba - írja az MTI.

images

A cég második telephelye januárban nyílt meg Budapesten, ahol már 150-en dolgoznak, összesen 350 dolgozójuk van. Tesztelőkre, fejlesztőkre, tervezőkre, projektvezetőkre lesz szükségük. Az új csapatba elsősorban frissen végzett hallgatókat várnak, az új alkalmazottak jelentős része Nyugat-Európát és Észak-Amerikát fogja kiszolgálni - tette hozzá.

A toborzási folyamat összhangban van az Accenture férfi és női munkavállalók kiegyensúlyozott arányát célzó nemzetközi kezdeményezésével, a cégen belül 2025-ig szeretnék elérni az 50-50 százalékos arányt a női és a férfi munkavállalók között.

Tomas Volek közölte: 3 éve a jól képzett magyar informatikusok miatt választották a régióból Magyarországot a központ létrehozásához. Az MTI kérdésére elmondta: három magyar ügyfelet szolgálnak ki, köztük egy közszolgáltató céget, és egy telekommunikációs céget, de a budapesti központ több mint 30 nemzetközi cégnek szolgáltat.

Martin Kucera, Accenture Advanced Technology Center budapesti vezetője ismertette a cég legfrissebb jelentését, miszerint a mesterséges intelligencia iránti elköteleződés 2022-re 38 százalékkal növelhetné a cégek bevételeit, és 10 százalékkal emelhetné a foglalkoztatottságot. A növekedés kulcsa a cég szerint a munkaerő átcsoportosítása, és az intelligens technológiákkal való együttműködés támogatása - mondta.

MTI
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Több az álláshirdetés februárban, közel 32 000 munkakör vár betöltésre

Januárról februárra 29 172-ről 31 665-re nőtt a magyar weben meghirdetett álláshirdetések száma. Ez közel 2500-zal több az előző hónapnál, egy... Teljes cikk

Melyek a legnagyobb üzleti szolgáltatóközpontok? - Itt a lista

A shared service vagy business service iparág az utóbbi tizenöt év jelentős munkahelyteremtője, már mintegy 100 000-en dolgoznak ilyen egységekben,... Teljes cikk

Muszáj feljebb lépni a munkahelyi "táplálékláncban"!

A mesterséges intelligencia óhatatlanul egyre nagyobb teret nyer a szolgáltatóközpontok (BSC) működésében is. Ugyanakkor a legtöbb cégnél még... Teljes cikk