kapubanner for mobile
Megjelent: 17 éve

A bírság ellenére is megkapja a Hankook a 26 milliárdot

"Hiába" marasztalta el 8 millió forinttal a Hankookot a munkaügyi bíróság, akkor is megkapja a 26 milliárd forintos állami támogatást a gazdasági minisztériumtól. A rendezett munkaügyi viszonyok meglétét ugyanis az igénylés beadásakor kell igazolni, akkor pedig még minden rendben volt - jelzi a Világgazdaság.

Korábban, a koreai cég visszásnak tűnő munkaügyi gyakorlatának hírére, Kóka János gazdasági miniszter azt nyilatkozta, hogy a tárca a hatályos jogszabályok szerint fog eljárni és megvárja a vizsgálat végét. Ez be is következett, viszont a jogszabályok nem adnak lehetőséget a beruházáshoz nyújtott fejlesztési támogatás utólagos visszavonására.

A Hankooknál sem aggódnak azért, hogy a munkaügyi bíróság ítélete miatt elveszthetik az állami támogatást. Bányai Tibor, humánerőforrás igazgató a Világgazdaságnak elmondta, hogy nem kívánnak fellebbezni, tudomásul vették az ítéletet, a bírságot is befizetik, sőt a határozat kézhezvételéig már számos hiányosságot is pótoltak.

Az állami támogatások munkaügyi feltételeit egyébként az államháztartási törvény szabja meg. Eszerint a pályázóknak az állami támogatás igénylésének időpontját megelőző két évben nem szabad megsérteniük a feltételeket. Ez lehet általános szabály, mint a feketén történő foglalkoztatás vagy a szakszervezeti jogok megsértésének tilalma, de lehet különleges feltétel is, mint például a munkaidőre, a pihenőidőre, a rendkívüli munkavégzésre, valamint a szabadságra vonatkozó rendelkezések. A pályázat kiírója dönthet arról, hogy csak az általános előírásokat veszi figyelembe, vagy a különlegeseket is.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A vendégmunkások nem létező jogai, avagy mire mutat rá az Autoliv-gyárban folyó sztrájk?

A sopronkövesdi Autoliv-gyárban folyó sztrájk arra is felhívja a figyelmet, hogy a főleg kölcsönzött státuszban foglalkoztatott vendégmunkások... Teljes cikk

Robotok fogják gyártani a betoncserepeket a Hejőpapin épülő gyárban

Nagyméretű betoncserepeket és azok kiegészítőit gyártó üzemet épít a Wienerberger. Hejőpapin egy 7300 m2 alapterületű csarnok, ipar 4.0... Teljes cikk

Megkezdte nyári toborzását a Lidl is, mutatjuk mennyit lehet keresni

A Lidl közel 200 pozícióra keres dolgozókat a Balaton és a Velencei-tó partján lévő üzleteibe teljes és részmunkaidős lehetőséggel. A... Teljes cikk