kapubanner for mobile
Megjelent: 6 éve

Mire kell figyelni a gyakornoki munka kiválasztásakor?

A megfelelő gyakornoki hely kiválasztásakor nem elég csupán a krediteket és a szakmai félév teljesítését szem előtt tartani. A legtöbb munkáltató ma már kompetenciákat keres, amelyeket a szakmai gyakorlat alatt remekül lehet fejleszteni - írja az eduline.hu

images

A legjobb, ha sikerül az egyetemi tanulmányokhoz illő munkát találni, ez szakmai fejlődést jelenthet és az is elképzelhető, hogy a diploma megszerzése után felveszik a gyakornokot. Egy új felmérés szerint a gyakornokok 44 százaléka annál a cégnél marad, ahol a gyakorlatot végezte - írja a lap.

Ha valaki gyakornoki helyet keres célszerű szétnézni az egyetem faliújságján, valamint az intézmény hírlevelére feliratkozni. Esetleg meg lehet kérdezni a tanárokat is, hogy nem tudnak-e üres gyakornoki pozícióról, az ajánlásukkal könnyebb is bekerülni.

Érdemes az álláskereső oldalakon, vagy az állásbörzéken is szétnézni, a nagyobb vállalatok ott is keresik leendő gyakornokaikat.

2016 óta az egyetemisták, főiskolások az iskolaszövetkezeteken keresztül vállalt diákmunkával is teljesíthetik a diplomájuk megszerzéséhez szükséges szakmai gyakorlatot. A jogszabály szerint az iskolaszövetkezetek akkor igazolhatják a szakmai gyakorlatot, ha a diákmunkát kínáló cég arról nyilatkozik, hogy a munka feltételei megfelelnek a szakmai gyakorlat és annak helyszínével szemben támasztott elvárásoknak.

A pályakezdők manapság rövid távokban gondolkodnak, szeretnének minél gyorsabban karriert csinálni. Nehéz őket motiválni, mert folyton új és izgalmas feladatokat keresnek.

eduline.hu

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Íme az UniYou Év Diákmunkahelye pályázatának győztesei

Hiánypótló kezdeményezést indított el tavaly az UniYou digitális iskolaszövetkezet, amely a diákmunkában dolgozó fiatalok számára hirdetett... Teljes cikk

A friss diplomások 78 százaléka már egyetemi tanulmányai alatt is dolgozott, sokan mennének külföldre

A tanulás melletti munkavégzés leginkább a nem nappali munkarendben tanuló hallgatókat jellemzi. Teljes cikk

Melyek a legnépszerűbb diákmunkák és mennyit lehet keresni?

60 ezer látogatóval minden rekordot megdöntött a januári Educatio oktatási kiállításon résztvevők száma. A vágyott diploma azonban rengetegbe... Teljes cikk