kapubanner for mobile
Megjelent: 6 éve

Beérett a jóslat: nem megfelelő minőségű és kevés a munkaerő az IT-szektroban

Beérett a 2016-ban a HR-esek által jósolt folyamatok java része. Egy felmérés szerint a hagyományos toborzási és megtartási eszközök hatástalanok lettek. Továbbá a belső képzés kockázatos és drága, így a piac egyre inkább fog támaszkodni a privát oktatási intézmények segítségére.

images

images

A megfelelően képzett informatikai munkaerő hiánya a cégek számára már az új üzletek megszerzését is ellehetetleníti, ráadásul a probléma kezelésére eddig használt HR-eszközök mára hatástalanok - derül ki az Informatikai Vállalkozók Szövetségének napokban közzétett Munkaerőpiaci Tünettérkép elemzéséből. Mindez alátámasztja a Codecool programozóiskola 2016 végi kutatásának eredményeit: akkor a megkérdezett vállalatok túlnyomó többsége (90% fölött) úgy nyilatkozott, hogy a helyzet további romlására számít.

Érdemes a két évvel ezelőtti és a jelenlegi számokat megnézni. 2016 végén megkérdezett 62 cég már erős aggodalmát fejezte ki a munkaerőpiacon uralkodó állapotok, és a jövőbeni kilátások miatt. Akkor a cégek a kínálati viszonyok romlását valószínűsítették. A helyzet kezelésére alkalmazott HR-eszközök listáját a béren kívüli juttatások, a célzott fejvadászat és az employer branding vezette.

Az IVSZ által 2018 első félévében megkérdezett 136 vállalat válaszai azt mutatják, hogy a helyzet valóban nem javult: a legnagyobb vállalatokon kívül mindenki szenved a szakképzett munkaerő hiányától, a bérversenytől és az utánpótlási lehetőségek elégtelenségétől. A problémák közül kiemelkedett az a tény, hogy immár nem működnek a toborzási és megtartási HR-eszközök.

A vállalatok pedig elégedetlenek a felsoktatásból és az OKJ-s képzésekből kikerülő munkaerő hadrafoghatóságával, ugyanakkor bizonyos cégméret alatt nincs energiájuk a belső képzések erősítésére, és a képzetlen munkaerő saját igényükre alakítására. A kutatás külön ugyan nem tér ki a privát oktatási intézmények által biztosított munkaerőkínálatra, de a rangsorolt megállapításai közt említi, hogy a piac átveszi az oktatási feladatokat az államtól, és a megkérdezettek 60%-a veszi saját kezébe az utánpótlásképzést. Amint arra az IVSZ elemzése is rámutat, akár egy éven túl is elhúzódhat, és nem kecsegtet garantált sikerrel, ha egy foglalkoztató önállóan toboroz és tréningez munkavállalót bizonyos feladatokra.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
33 ezer állás vár betöltésre: több lett a hirdetés márciusban

Februárról márciusra 31 665-ről 33 089-re nőtt a magyar weben meghirdetett álláshirdetések száma. Ez közel 1424-gyel-gyel több az előző... Teljes cikk

Mit tud Debrecen?

Egyre nagyobb a verseny a tehetségekért, a minőségi munkaerőért. Különösen igaz ez Debrecenre és térségére, amely beruházások tekintetében az... Teljes cikk

Munka kisgyermek mellett: miért előnyös a kismama-szövetkezet?

A gyesen, gyeden levők számára létrehozott szövetkezeti foglalkoztatási forma 2021 második felétől létezik. Akkor négy-öt szövetkezet indult el,... Teljes cikk