kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 17 éve

Együttműködés a felnőttképzés fejlesztéséért

Együttműködési megállapodást írt alá a felnőttképzés fejlesztéséről a Szociális és Munkaügyi Minisztérium, valamint a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat (TIT) hétfőn Budapesten. A dokumentumot Vizi E. Szilveszter, a TIT, valamint az MTA elnöke és Kiss Péter, szociális és munkaügyi miniszter írta alá.

images

Az ünnepélyes aláíráson Vizi E. Szilveszter külön hangsúlyozta az idegen nyelvek tanulását és az internetet, mint az elsőrendű információs forrás használatának fontosságát. A TIT lehetőséget ad szervezeti rendszerén keresztül, hogy a kormány programjának megfelelően támogassa a felnőttképzés minél hatékonyabb és széles körű terjesztését. Rámutatott: az unió egyik legfontosabb programjának lényege az egész életen át való tanulás.

Elmondta, hogy az egyik legnagyobb civil szervezet, a TIT, amelyet 166 évvel ezelőtt alapítottak, hatékonyan tud közreműködni a felnőttképzés korszerűsítésében.

Kiss Péter egyebek között arról beszélt: a TIT, mint komoly hagyományokkal rendelkező és komoly társadalmi csoportokat megmozgató szervezet, számukra garancia arra, hogy a felnőttképzés hatékonyabb és jobb legyen a jövőben.

A miniszter kitért arra, hogy jelenleg Magyarországon kétmillióan vannak olyanok, akik nem rendelkeznek szakképzettséggel. Az ő aktivitási esélyeik - tette hozzá - nagyságrendileg alacsonyabbak másokénál. Ezt konkrét számokkal illusztrálta: a diplomások számára az aktivitási esély 80 százalékos, a szakképzetteknél ez 70 százalékos, míg a képzettség nélküliek körében 24-27 százalékot jelent.

"Mi most arra koncentrálunk, hogy a felnőttképzés során az esélyhátrányokat pótolhassuk, illetve az új gazdasági munkaerő-piaci kihívásoknak megfelelően erre lehetőséget adjunk mindazoknak, akikben ehhez kellő erő és elszánás van".

A most megkötött együttműködési megállapodás célja, az egész életen át tartó tanulás, mint a versenyképesség és a foglalkoztathatóság, a társadalmi felzárkóztatás, az aktív állampolgárság és a személyes fejlődés elősegítése elengedhetetlen feltételének közös fejlesztése - olvasható az együttműködési dokumentumban.

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A tanár is munkavállaló!?

Employer branding, toborzás, munkáltatói márka, karrierút, megtartás, juttatások, bérbenchmark stb. Szinte már elcsépelt szavak, unalomig... Teljes cikk

Megállítható-e a képzett munkaerő külföldre áramlása?

A brain drain, azaz „agyelszívás” a magasan képzett munkavállalók elvándorlását jelenti egy fejlettebb, magasabb életszínvonalat biztosító... Teljes cikk

Hányan vannak azok, akik munka nélkül egyáltalán nem engedhetnék meg maguknak a tanulást?

Az Eurostudent legfrissebb felmérése szerint hazánkban a felsőoktatásban tanuló hallgatók egynegyede (25%) közepes anyagi nehézségekkel küzd, míg a... Teljes cikk