kapubanner for mobile
Megjelent: 17 éve

A közszférában csökkenek, a vállalatoknál emelkednek a fizetések

A KSH márciusi bérstatisztikája szerint január-márciusban a reálkeresetek - a fogyasztói árak 8,5 százalékos növekedése mellett - 7,0 százalékkal estek. Miközben a munkaadók a bruttó keresetek emelésével csökkenteni kívánják a vásárlóérték-vesztést, a vártnál nagyobb infláció ezt az erőfeszítést semmissé teheti.

A vállalkozások bérezési politikáján már az ősz óta erősen nyomot hagy az infláció emelkedése, október és január között folyamatosan, majd márciusban újra két számjegyű volt a bruttó keresetek növekedési üteme. Ráadásul az eseti kifizetések nélküli rendszeres bruttó keresetek dinamikája a versenyszektorban nyár óta magas, és a februári 10,6 százalék után márciusban 11,6 százalékra gyorsult.

Ezek az adatok kimondottan rossz hírnek számítanak a kamatcsökkentés szempontjából, mivel óvatosságra inthetik a jövő hétfőn ülésező monetáris tanácsot. Miközben ugyanis a közszférában a bérfolyamatok a vártnak megfelelően alakulnak, a magánszektor a jelek szerint kitartóan emeli a fizetéseket. Az látszik tehát, hogy miközben a munkaadók igyekeznek a bruttó keresetek emelésével csökkenteni a vásárlóérték-vesztést, a vártnál nagyobb infláció ezt az erőfeszítést semmissé teheti.

Napi Gazdaság
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A cégek 70 százaléka tervez bérfejlesztést a munkaerő megtartása érdekében

Optimistábbá váltak a magyar cégvezetők mind az ország, mind saját cégük kilátásait illetően a Niveus Consulting Group tanácsadó felmérése szerint. Teljes cikk

Mennyit keresnek a HR-esek?

Több szakterület béradatairól készített összeállítást a piacvezető munkaerő-közvetítő cég a közelmúltban. Most a HR szakmában, elsősorban... Teljes cikk

Romlott a fizetésünk értéke - mutatjuk a legfrissebb számokat

2023-ban a bruttó átlagkereset 571 200, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 393 700 forintot ért el. 2023-ban a bruttó és... Teljes cikk