kapubanner for mobile
Megjelent: 20 éve

Összeomlik a kártyavár? - 80.000 főt elbocsátanak

A tegnapi kormányzati ülésen a közigazgatás létszámleépítése volt napirenden, de konkrétumokról senki nem nyilatkozott. A mai nap folyamán nyilvánosságra került az a 80 ezer fő menesztéséről szóló adat, mely sokak szerint akár a közigazgatás összeomlásához is vezethet.

A kormány a tegnap este folyamán még nem adott ki adatokat arra vonatkozólag, hogy a tervezett nagyarányú közigazgatási létszámleépítés valójában hány főt is takar. Mára azonban -hivatalos nyilatkozatok szerint- kiderült, hogy megközelítőleg 80.000 fő elbocsátását tervezik a közigazgatási alkalmazottak körében.

A hozzávetőlegesen 10 %-os köztisztviselői létszámleépítés a Központi Statisztikai Hivatal nyilvános adatai szerint a 819 ezer közalkalmazott esetében komoly létszámleépítést jelent. Draskovics megnyugtatásul közölte: a tervezett elbocsátási hullám nem érinti majd a pedagógusokat, a nővéreket és orvosokat, hiszen belőlük így is hiány van a közigazgatásban.

A tervbe vett "karcsúsítási" programmal szemben azonban sokaknak van kifogása. Így például az önkormányzatok is erősen nehezményezik, hogy a legfőképpen őket érintő -mellesleg igen komoly- döntésről szövetségükkel egyáltalán nem konzultált a kormány.

Több vezető személyiség meglátása szerint is a mostani példátlan leépítés a közigazgatás összeomlásával fenyegethet, mivel a közszolgáltatók a mostani létszámmal is már csak nehézkesen tudják ellátni feladataikat.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek