kapubanner for mobile
Megjelent: 17 éve

Új év, új közigazgatás: "Azok félhetnek akik nem teljesítettek"

"Az új rendszerben azoknak van joguk vagy okuk aggódni, akiknek az eddigi kiugró jutalmazása mögött nem volt teljesítmény" - nyilatkozta Szetey Gábor a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára az MTI-nek adott interjújában a januárban induló közigazgatási reform kapcsán. Képzés után leépítenek.

A közigazgatásban januártól három éves reform keretében átfogó struktúra-átalakítást fognak végrehajtani. Szetey Gábor a MEH (Miniszterelnöki Hivatal) államtitkára az MTI-nek adott interjújában a reform részleteiről és a jelenlegi közigazgatási rendszer súlyos hiányosságairól beszélt.

Az államtitkár interjújában elmondta, hogy a közigazgatási reformot az elkövetkezendő három évben hajtják végre, de nem azonnali felmondások útján fogják realizálni az új struktúrát. Elsőként bevezetik a korábban már lehetőségként említett teljesítményértékelési rendszert, amely "a megújuláshoz szükséges struktúraváltásnak az első, ékszerű eleme" lesz. Szetey beszámolója szerint a közigazgatásban is érdekeltté kell tenni a résztvevőket, hogy jobban dolgozzanak, ám ezt már jóval korábban, mintegy 10 évvel ezelőtt kellett volna bevezetni - ami máig váratott magára.

A teljesítményértékelési rendszer bevezetését képzésekkel, karriertervezéssel fogják támogatni. "Három év alatt el kell tudnunk odáig jutni, hogy a teljesítményértékelésnek három fontos ... következménye van: megéri teljesíteni, lehet a tisztviselőket differenciálni, van vezetői visszacsatolás".

A képzések és a karriertervezési programmal párhuzamosan bevezetett teljesítményértékelési rendszer így lehetővé teszi, hogy akik nem teljesítenek megfelelően, azok 'fennakadjanak a rostán'. Az államtitkár ugyanakkor fontosnak tartotta megjegyezni azt is, hogy nyilvánvalóan lesznek olyan nagyon jól teljesítő alkalmazottak, akiket mindenképpen szeretnének majd megtartani, így a jól teljesítők számára prémiumot fognak felajánlani. Akiknek pedig megfelelő lesz a munkája ugyan, de további javulást is várnának tőlük, azoknak ezt motiváció gyanánt fogják elérendő célként ajánlani.

Akinek a munkájában továbbra sem fognak javulást tapasztalni, "akkor minőségi cserére van szükség". Szetey Gábor hangsúlyozta ugyanakkor, hogy e rendszer révén nem azonnali elbocsátásokról lesz szó, hanem egy olyan karriermenedzsment-rendszerről, amelyben ha valaki az ösztönzések ellenére sem teljesít, akkor elbocsátják a közigazgatásból.

Az új közigazgatási HR-eszközöket jövőre az egész minisztériumi állományra kiterjedően fogják bevezetni. Az államtitkár megítélése szerint erre annál is inkább szükség van, mert 2005 óta megfigyelhető, hogy a régóta ugyanabban a pozícióban lévő, nem kiemelkedően teljesítő vezetők irreális jutalmakat kapnak készhez. Szetey Gábor az interjúban úgy nyilatkozott, "Ez a gyakorlat abszolút folyamatos volt. Arra épült, hogy nincs összefüggés aközött, hogy mit viszel haza jutalomban, és mit teljesítesz. ... Ebben a közegben ... a változásból adódóan sok, komoly befolyással rendelkező ember tart a változástól, hiszen évről évre mindenféle indoklás nélkül kapott komoly jutalmat."

A közigazgatási reformmal éppen ezért egy olyan, évről-évre emelkedő teljesítményszintet produkáló rendszert hoznak létre, ahol versenyhelyzetet teremtenek az alkalmazottak számára és mint arról a MEH államtitkára beszámolt, "Az új rendszerben azoknak van joguk vagy okuk aggódni, akiknek az eddigi kiugró jutalmazása mögött nem volt teljesítmény".



Az MTI jelentése nyomán
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek