kapubanner for mobile
Megjelent: 16 éve

Eltörölnék az evát és az ekhót az adószakértők

Kétesélyesként ítélik meg az ingatlanadó sorsát az adószakértők, viszont az evát és az ekhót mindannyian megszüntetnék. Az egykulcsos adó bevezetését is egységesen üdvözlik, még ha nem is értenek egyet minden elemével - összegezte az adókonferenciát a Napi Gazdaság.

Vámosi-Nagy Szabolcs, az Ernst & Young tanácsadója szerint az ingatlanadó a jövő év végéig változik, elvégre csak az nem szavazta meg, aki a legnagyobb politikai erő hazánkban, azaz a szocialista frakció. A többi szakértő inkább kétségeit fogalmazta meg az ingatlanadóval kapcsolatban, hiszen többek közt az sem derült ki teljesen egyértelműen, hogy mennyi is folyhat be ebből az adóból 2009-ben.

A kormány - feltehetően a luxusadó bevételeit érintő blamázs után, amikor is tízmilliárdos bevételi terv után 200 millió forint realizálódott - mindössze 70 milliárd forintnál húzta meg azt a határt, ahol nagyságrendileg elképzelhető a bevétel. Zara László, a Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Országos Egyesületének elnöke, a gazdasági versenyképességi kerekasztal adószekciójának vezetője szerint egy a munkacsoport által megrendelt felmérés ellentmond ennek: valójában mintegy 200-500 milliárd forintra számíthat az államkassza - már ha ténylegesen megfizeti azt minden magánszemély, illetve vállalkozás.

Zara kifogásolta továbbá a pontos értékbesorolás hiányát, mert a jelenlegi rendszer a minőségi szempontokat nem veszi figyelembe. Veres János azonban mereven elutasította annak a lehetőségét, hogy az állam közpénzből finanszírozva egyenként felmérje az ország ingatlanjait.

Az egykulcsos adó szintén nagy vitákat kavart: Zara rámutatott arra, hogy bár Szlovákiának bejött, a konvergencia-program szempontjából mégis bizonytalansági tényezőként jelenne meg a rendszerben. Vámosi-Nagy Szabolcs viszont arra figyelmeztetett, hogy alapjaiban rendezné át az egykulcsos rendszer az adó megoszlását, hiszen jelenleg az adózók húsz százaléka állja a jövedelemadó 85 százalékát. Arról nem is beszélve, hogy érdekes módon kizárólag keleten próbálkoznak az egykulcsos adó bevezetésével, nyugaton viszont egy példa sincs erre. László Csaba, a KPMG adópartnere és Oszkó Péter, a Deloitte elnök-vezérigazgatója úgy véli, annyit azért mindenképp megérne az ügy, hogy egy vitát kezdeményezzenek a témában.

A szakértők nagy egyetértésben voltak a logikátlan, értelmetlen és igazságtalan adók megszüntetését illetően: az eva például csak az adóelkerülésre ad lehetőséget, hiszen nem követeli meg a számlaadást - mondta Lőcsei Tamás, a PricewaterhouseCoopers menedzsere szerint. Vámosi-Nagy Szabolcs még ennél is tovább ment, élesen bírálta mind az eva, mind az ekho rendszerét, mondván ez alapján azt is ki lehet találni, hogy "a zöld szeműek kevesebbet, a kék szeműek viszont több adót fizessenek". László Csaba ezzel szemben az evát egyáltalán nem bántaná, állítása szerint minisztersége alatt muszáj volt bevezetni.

Az eva és az ekho megszüntetése kapcsán felmerült az adóegyszerűsítés nehézkes művelete is, amely folytatásának nemes céljával mindenki egyetértett. Nem szabad azonban hagyni, hogy az adóegyszerűsítés a társasági adó kedvezményeinek eltörlésében öltsön testet - figyelmeztetett Oszkó Péter. Az olyan nagy adók, mint a társasági adó, a jövedelemadó érdemben nem bonyolultabbak mint más országokban, inkább a speciális okok miatt bevezetett kis adókat kéne ritkítani, elvégre ötvenféle adónemre egyáltalán nincs szükség.

Az adónemek elemzése során majdhogynem elfelejtettek a szakértők a különadó esetéről beszélgetni, ám László Csaba és Lőcsei Tamás azért megjegyezte, hogy ha már ideiglenesen vezette be a kormány, a közeljövőben meg is szüntethetné azt. A pénzügyminiszter nem kommentálta a felvetést - tájékoztatott a Napi Gazdaság.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Állásbörzét és karriernapot rendeznek a Debreceni Egyetemen

A Debreceni Egyetem (DE) központi épületének díszudvarán nyolcvan munkáltató várja standjánál az érdeklődő hallgatókat szerdán a régió... Teljes cikk

Az egyetemi oktatót átlagfizetése alacsonyabb mint a pályakezdő tanároké

Az LMP szerint felháborító, hogy a magasabb egyetemi fokozatokban kapható átlagfizetés alacsonyabb, mint a gyakornoki státuszban dolgozó pályakezdő... Teljes cikk

Már lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra

Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A program az Európai szociális alap plusz társfinanszírozásával, a... Teljes cikk