kapubanner for mobile
Megjelent: 16 éve

Jövőre könnyebbé válik az adóbevallás

Jövőre a 2007-es 59 helyett csak 23 bevallástípus kerül forgalomba, amelyet tíz adatszolgáltatási kötelezettség egészíti ki. Kevesebb mint felére csökken 2008-ban az adóbevallások száma - jelentette be csütörtökön Veres János pénzügyminiszter.

Az adózók életét hivatottak könnyebbé tenni azok a módosítások, amelyek egységesítik a kitöltési útmutatók szerkezetét, és lehetővé teszik a törzsadatok elektronikus bejelentését és módosítását.

A módosítások által csökken a feltüntetendő adattartalom és azonos típusú bevallásokat is összevonnak. Ezenkívül könnyebbé válnak azon programok kezelése azáltal, hogy a bevallások pontosságát szoftverek ellenőrzik, és jövőre már csak azok az oldalak és mezők jelennek meg, amelyeket az adózónak ki kell tölteni. Sőt, a kitöltés során "tanácsadó" ablakok is megjelennek -mutatott rá az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal e témában tartott tegnapi tájékoztatóján Polgár Péter, a szervezet elnökhelyettese.

Az újítások közé tartozik az is, hogy az 1+1 százalékos nyilatkozatok a bevallás részévé válnak, ezeket elektronikusan is be lehet küldeni, és minden esetben május 20-ika a határidő.

Az adóbevallások határideje ugyanakkor nem változik: egyéni vállalkozók és áfás magánszemélyek február 15-ig, más magánszemélyek pedig május 20-ig számolhatnak el az adójukkal. A társasági adózásban új vonás, hogy jövő évtől az éves beszámolót elektronikus úton az adóhivatalhoz kell benyújtani.

Világgazdaság
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk