kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 16 éve

Feketegazdaság: a VOSZ szerint szigorúbb retorzió kellene

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) szerint az elmúlt 18 évben még nem volt soha olyan fontos szerepe a kereskedelmet is érintő feketegazdaság elleni küzdelemben a jogi szabályozás erősítésének és a társadalmi párbeszéden alapuló összefogásnak, mint most.

A VOSZ-nak az Európai Kereskedelem Napja című konferencia alkalmából nyilvánosságra hozott összeállítása szerint a kereskedelem Magyarországon 12 százalékban járul hozzá a GDP-hez, éves forgalma meghaladja a 8.500 milliárd forintot. A szektorban működő vállalatok száma eléri a 180 ezret, ezek 95 százaléka kis- és középvállalkozás, a foglalkoztatottak 15 százalékának, 510 ezer embernek kínál munkalehetőséget.

Az elért eredmények tekintetében hosszú idő után létrehozott kereskedelmi törvény, valamint a kereskedelmi etikai kódex bizonyította, hogy a kereskedelmi szakma tiszta piaci helyzetet kíván, és egyenlő elbánás és feltételek mentén hajlandó együttműködésre - fogalmaznak. A VOSZ felháborítónak nevezi, hogy a terhek viselését elkerülőket jelenleg nem fenyegeti erős retorzió, ezért a tisztességes kereskedők nem élhetnek az egyenlő esélyek lehetőségével.

Szükségesnek nevezik, hogy a fogyasztói társadalom, a kereskedői szféra és a kormányzat fogjon össze, és lépjen fel az illegális kereskedelem ellen. Egyes elemzők szerint a magyar GDP akár 30 százalékát is elérheti a szürke- és feketegazdaság mértéke - ismertetik. Ez nagyjából 6.600 milliárd forintot tesz ki, az ebből adódó járulék- és adókiesés pedig körülbelül 3.000-3.700 milliárd forint. A magyar gazdaságban átlagosan 15-20 százalékot tesz ki az illegális kereskedelem, miközben ez az adat az EU-ban 10 százalék.

Lényegesnek nevezi továbbá a munkáltatói szervezet, hogy a kormányzat is belássa, hatékonyabb lépéseket kell tennie az illegális feketekereskedelem ellen. Nem csupán a legálisan bejelentett, könnyen megtalálható cégeket kell ellenőrizni, hanem sokkal nagyobb súllyal és eredménnyel a fekete importot és az abból élő feketepiacokat - hangsúlyozzák, hozzátéve, hogy határozott igény mutatkozik az átláthatóbb jogrend és adórendszer kialakítására is.

A VOSZ a célok elérése érdekében közös fellépésre kérte fel az adóhatósági intézményeket, az érintett szaktárcákat, így a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumot, a Pénzügyminisztériumot, a Gazdasági Versenyhivatalt, a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőséget, az APEH-et, VPOP-t, a rendőrségi és határőrizeti szerveket, az országos egészségügyi hatóságokat, az önkormányzati testületeket, valamint a parlamenti és parlamenten kívüli pártokat.

A VOSZ a maga területén és eszközeivel mindent megtesz a feketekereskedelem ellen - hangsúlyozzák. Példaként említik az adócsökkentés "megvalósíthatósági tanulmányának" elkészítését és a tagok szigorúbb monitoringára épülő ellenőrzési rendszerének létrehozását.



  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk