kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 17 éve

Együtt ünnepel négy szakszervezeti konföderáció május 1-jén

Négy szakszervezeti szövetség együtt ünnepli május 1-jét Budapesten a Városligetben. Az idén a központi színpadon nem tartanak beszédeket, a fórumokra, vitákra az egyes szakszervezeti sátrakban várják az érdeklődőket.

Erről az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége, az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége, illetve a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma vezetői tartottak közös sajtótájékoztatót pénteken Budapesten.

Hangsúlyozták: a konvergenciaprogramot, a munkavállalókra háruló szigorításokat eddig is elutasították, azokat nem egyetértésükkel valósítja meg a kormány. De most már azt mondják: "eddig, és ne tovább!". Ez lesz az idei május 1-jei jelmondatuk. A munkavállalók reálkeresete 7,2 százalékkal csökkent az idei év elején, a további megszorításokat határozottan elutasítják - hangsúlyozták a szakszervezeti vezetők.

A szakszervezetek szerint az sem igazságos, hogy a munkavállalókra lényegesen több terhet helyez a kormány, mint a munkáltatókra. Vígh László, az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés elnöke az ír példával kapcsolatban elmondta: ott olyan nagy volt a szegénység az európai uniós csatlakozást követően, hogy könnyebb volt közös nevezőre jutni a szigorításokról.

A négy szakszervezeti konföderáció a május 1-jei felhívása egyebek között hangsúlyozza: tisztességes munkajövedelmet, biztonságos és egészséges munkakörülményeket, a munkahelyeken törvényes rendet akarnak. Nem hajlandók több terhet elviselni. Tiltakoznak bármilyen jogcímen megfogalmazott, minden további adó, járulék bevezetése ellen. A járulékokat nem a magánbiztosítók profitjának növelésére akarják befizetni. Elutasítják a piac mindenhatóságára hivatkozó gazdaságpolitikai elképzeléseket.

A négy szakszervezeti konföderáció arra hívja fel a szakszervezeti tagokat, munkavállalókat, hogy egységes fellépéssel fejezzék ki akaratukat, elszántságukat.



  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk