kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

Érvek a HR szoftverek használata mellett

Az informatikai megoldásoknak helye van a HR világban. Egy innovatív, személyre szabott HR szoftver nagyban megkönnyíti a HR munkavégzést, úgy, hogy az egész vállalat profitál az alkalmazásából - derül ki a HR Master cikkéből.

images

images

1) Időtakarékosság

Egy HR szoftver időt spórol az üzleti élet számos területén a hatékony munkafolyamatoktól az osztályok (például a HR és a bérszámfejtés) közötti gyorsabb kommunikációig. Az HR szoftver használata az automatizálásnak köszönhetően kevesebb hibát eredményez, így az összes megtakarított idő más, szintén értékes feladatokra fordítható.

2) Analízis

A HR már régóta nem csak adminisztratív feladatokat lát el, hanem stratégiai szemléletmódjával a döntéshozatalból is kiveszi a részét, ehhez, valamint az adatok összegyűjtéséhez és pontos elemzéséhez pedig megfelelő eszközökre van szükség. A HR szoftverek ebben is segítséget nyújtanak a HR osztálynak.

3) Hibák és duplikációk csökkenése

Ez a legfőbb oka annak, hogy a vállalkozások a HR szoftvereket alkalmazzanak. Természetesen mindig fennáll a duplikáció és a hibák kockázata, függetlenül attól, hogy milyen rendszerrel rendelkezik egy cég, de a HR szoftver ezt gyakorlatilag a minimumra képes csökkenteni. Használjon olyan programot, amely nem teszi lehetővé például az adatok rossz formátumba történő bevitelét, vagy azok hibás felhasználását, sem pedig az adatok ismétlődését!

4) Testreszabott jogosultsági szintek

A HR szoftverrel a vezetőség ellenőrizheti, ki rendelkezik engedéllyel bizonyos adatok megtekintésére és módosítására, ami megkönnyíti a személyes adatok biztonságának ellenőrzését és a vonatkozó előírások betartását.

A teljes cikk a HRBlogon olvasható.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A diákok több mint fele tanulna mesterséges intelligenciával, de csak kevesen férnek hozzá az iskolában

Németországban és Ausztriában tízből négy tanuló fér hozzá az AI-hoz az osztályteremben, az Egyesült Királyságban és Spanyolországban ez az... Teljes cikk

Vajon megtaláljuk az egyensúlyt az ember és az AI között? - avagy az AI emberi arca

Vajon mit tartogat 2024-ben a mesterséges intelligencia? 2023-ban minden eseményen téma volt az AI és ember kapcsolata, hatása egymásra. HR szempontból... Teljes cikk

Az üzleti hallgatók készen állnak a mesterséges intelligencia munkahelyi használatára

A brit gazdasági szakos hallgatók szerint az ügyfélszolgálati munkakörökre lesz a legnagyobb hatással a mesterséges intelligencia - derül ki egy... Teljes cikk