kapubanner for mobile
Megjelent: 6 éve

A munkahelyi tanfolyami képzés ideje munkaidőnek számít?

Azzal a kérdéssel fordulok önökhöz, hogy a munkahelyemen van egy kis teljesítményű kazán, aminek a üzemeltetése képzettséghez kötött. Ezért a cég beszervezett egy felnőtt OKJ-s tanfolyamra, amelynek némelyik időpontja a szabadidőmre, pihenőnapomra esik. Az aki szervezte azt mondta, hogy a tanfolyamon töltött idő nem minősül munkaidőnek azzal az indokkal, hogy OKJ-s szakmát ad. Kedden 16-24 óráig lettem volna beosztva, de a csoport vezetőm elrendelt túlórát, annak ellenére, hogy jeleztem neki, hogy nekem reggel tanfolyamra kell menni. Tehát aznap 16:00-01:30-ig dolgoztam, majd páróra alvás után mentem tanfolyamra 9h-15h-ig. Ezt követően köteleztek arra, hogy menjek be a beosztásom szerint 16h-24h-ig, majd a csoportvezetőm ismét elrendelt túlórát, így megint 16:00-01:35-ig dolgoztam. Az én olvasatomban aznap 15 óra 35 perben álltam a munkáltató rendelkezésére, majd közölték velem, hogy ennyi időt a jelenléti ívbe nem írhatok be, mert meghaladja a napi 12 órát! Hol van meg a két munkaidő között a 11 óra pihenőidő? A tanfolyam szervezője jópofán azt mondta, mikor a tanfolyamra indultam, hogy: "Gyakorlatilag most is pihensz!" Aki délelőttre volt osztva, annak fel sem kellett venni a műszakot. A tanfolyam egyik napja az én pihenőnapomra esik! Akkor most kötelezhetnek a részvételre vagy sem?

images

mdr

Diákot rendelhet pár napra, hétre, de akár hónapokra is. Így annyi költsége merül fel, amennyit a feladat ellátása valóban megkíván.
DIÁKMUNKA - Mire jó? Megéri? Biztonságos? Kényelmes?


Dilemmák a diákmunkával kapcsolatban

A tanfolyamról kapott tájékoztatás, miszerint az nem minősül munkaidőnek nem áll összhangban a Munka Törvénykönyvével tekintettel arra, hogy a törvény értelmében a munkáltató által kötelezően előírt képzés ideje munkaidőnek számít, amelyre a munkavállalót munkabér illeti meg. A képzéssel érintett időszakban is tekintettel kell tehát lenni a munkaidő szabályokra, így a munkavállaló beosztott rendes és rendkívüli munkaideje együttesen nem haladhatja meg a napi 12 és a heti 48 órát. Egyenlőtlen munkaidő-beosztás alkalmazása esetén a heti óraszámkorlátot a munkaidőkeret átlagában kell figyelembe venni. Ennek megfelelően 12 óránál hosszabb ideig senki sem köteles egy nap dolgozni (kivéve a készenléti munkakörökben foglalkoztatottakat). Erre tekintettel Ön túllépte a napi 12 órás munkaidőt.

Az a tájékoztatás, hogy a jelenléti ívre nem tüntethető fel a napi 12 órát meghaladó munkában töltött idő a jogszabályokkal ellentétes, mert a munkáltató köteles minden munkavállalóra vonatkozóan nyilvántartani a rendes és a rendkívüli munkaidőt is. Ennek megfelelően a jelenléti íven napi 12 órát kell rendes munkaidőként és a további munkában töltött időt pedig rendkívüli munkaidőként feltüntetni.

A pihenőidő vonatkozásában a törvény előírja, hogy legalább 8 óra napi pihenőidőt kell biztosítani a több műszakos foglalkoztatott munkavállaló részére. Tehát a munkáltatónak felróható, hogy nem biztosította a törvénynek megfelelő pihenőidőt. A „ Gyakorlatilag most is pihensz” kijelentés a fentiek tükrében a jogszabállyal nem összeegyeztethető, mert a pihenőidő alapvetően a munkavállaló feltöltődését szolgálja, melynek fontossága a munkavégzés hatékonyságában is megmutatkozik.

Azonban a munkáltató a munkavállalót pihenőnapon is kötelezheti a tanfolyamon való részvételre, azonban az nem ütközhet törvénybe és aránytalan sérelmet sem okozhat a munkavállaló részére. Amennyiben a munkavállaló az utasítást megszegve a képzésen nem vesz részt, vagy azt nem folytatja megfelelően, azért szankcionálható. Természetesen a heti pihenőnapon történő munkavégzésért díjazás jár, illetve megfelelően biztosítani kell részére a pihenőidőt is.

Megjegyezzük, hogy a válaszadás során egyéb, a kérdésben kifejezetten nem említett körülményeket nem vettünk figyelembe.

Aki válaszol:

Munkajogi szakértő - Dr. Bán Gergely Munkajogi szakértő - Dr. Bán Gergely

Dr. Bán Gergely ügyvéd, a Bán és Karika Ügyvédi Társulás alapítója, névadó partnere, aki széleskörű tapasztalattal rendelkezik a munkajog területén. Elsősorban a munkáltatói oldal képviseletével foglalkozik, de magánszemélyek (elsősorban vezető beosztású munkavállalók) is megtalálhatók ügyfelei között.

Tisztelt Kérdezők!

Köszönjük, hogy megtisztelik portálunkat kérdéseikkel, viszont felhívjuk szíves figyelmüket, hogy mielőtt feltenné kérdését, nézze át eddig megjelent cikkeinket és a leggyakoribb kérdéseket a témával kapcsolatban, ehhez használják az oldalon található kereső funkciót, mert számos kérdést többször is megválaszoltunk. A jövőben szerkesztőségünk az azonos témában született kérdésekre a válaszadást szűri.

Kérdezze Ön is szakértőinket, írjon nekünk a [email protected] címre!

Kérjük tömören fogalmazza meg kérdését, (max. 500-600 karakterben), mert kapacitáshiány miatt hosszabb kérdésekre nem tudunk válaszolni. A tanácsadás általános jellegű, bért, szabadságot, nyugdíjat nem számítunk ki. Az információk tájékoztató jellegűek, nem minősülnek jogi tanácsnak.

Privát emailben nem áll módunkban tanácsot adni, válaszadásra csak cikk formájában kerülhet sor. A kérdezők személyes adatait, nevét, emailcímét nem jelentetjük meg, és a szerkesztés jogát fenntartjuk.

Szakértőink szabadidejükben válaszolnak a feltett kérdésekre, így a válaszadás időbe telhet. Kérjük türelmüket!

Cafeteriával, béren kívüli juttatásokkal kapcsolatban a szakértőnk Fata László.
Munkajogi kérdésekre Dr.Olajos-Kiss Rita és Dr. Andirkó Balázs István LL.M. ügyvéd válaszol.
Adózási, bérszámfejtési kérdésekben a PWC Magyarország ad választ.
A megváltozott munkaképességgel kapcsolatos kérdésekben Kappel Katalin munka-és szervezetpszichológus segít.
HR-esek szakmai kérdésekben Sipos Sándortól kapnak tanácsot.
Coachinggal kapcsolatos szakmai kérdésekben, motivációs, munkahelyi,karrierproblémákkal kapcsolatban Ábri Judit válaszol.
Elbocsátással, outplacementtel kapcsolatos kérdéseiket Hadas Hajdu Helgának tehetik fel
Nyugdíjjal kapcsolatos kérdéseiket Cserép Zoltán öngondoskodási szakértő válaszolja meg.
Társadalombiztosítással kapcsolatos kérdéseiket Mányi Julianna válaszolja meg.
Employer brandinggel kapcsolatban Kádár Balázstól kérdezhet.
Diákmunka kérdésekre Szerepi Bálint válaszol.
HR Szoftverekkel, felhővel kapcsolatban Beck Zsolt ad választ.

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jogszerűen nem fizették ki a túlóráimat, ha táppénzen voltam?

12 órában dolgozom, ez év januárban 192 órát dolgoztam le, 176 óra helyett, így lett 16 óra túlórám. Februárban voltam betegszabadságon 3 napot.... Teljes cikk

Felmondási idő alatt is jár a temetési szabadság?

A 2 nap temetési szabadság arányosítható-e, ha felmondási idő alatt történt? Teljes cikk

Mit tudok tenni, ha nem kaptam meg a béremet a munkaviszony megszűnését számított 5 munkanapon belül?

Január 31-én szűnt meg a munkaviszonyom, tudomásom szerint az 5. munkanapon meg kellett volna kapnom a béremet és a papírjaimat, viszont ez még a mai... Teljes cikk