Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 16 éve

Sztrájkjogot szeretne a Független Rendőr Szakszervezet

Tizenkét pontban határozta meg legfontosabb jövőbeli feladatait háromnapos kongresszusán a Független Rendőr Szakszervezet; a pontok között szerepel a sztrájkjog megszerzése is - nyilatkozta Pongó Géza főtitkár.

A 18 éve létező, 7.300 tagot számláló szakszervezet november 26-a és 28-a között tartotta hetedik kongresszusát. Pongó Géza elmondta: céljuk, hogy a sztrájkjog megillesse a munkavállalóikat. Mint mondta, ezt már korábban is szerették volna elérni, de a kormányzat nem engedett. Hozzátette, "minden lépést meg fogunk tenni, hogy a sztrájkjogunk meglegyen".

Ezt akár önállóan, akár a Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozok Érdekvédelmi Szövetségével közösen próbálják majd szorgalmazni a kormányzattal folytatott tárgyalások során.

"Azt szeretnénk elérni, hogy az Európai Uniós jogelvek érvényesüljenek a magyar rendőrségre, nemcsak kötelezettség szintjén, hanem a feltételrendszerben, a bérezésben és a szociális juttatásban is" - emelte ki a további feladatok közül a főtitkár. Céljuk az is, hogy a munkavállalók bére az uniós bérek szintjére emelkedjen, valamint hogy a törvényes munkaidőalap és a túlszolgálat meghatározása továbbra is harmonizáljon az uniós szabályzattal.

A háromnapos kongresszuson értékelték a szakszervezet elmúlt öt évi működését, és az alapszabályt is megváltoztatták. Emellett döntöttek arról, hogy fenntartják a szakszervezet régiós működését, és bevezették a létszámarányos képviseletet.

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk