Megjelent: 17 éve

Tíz százalékos jövedelemadó Bulgáriában

Egykulcsos jövedelemadót vezet be a bolgár kormány, amely egyes források szerint csupán 10 százalékos lesz. A kormány így kívánja növelni bevételeit, illetve vonzóbbá tenni az országot a befektetők számára - jelenti a Napi Gazdaság.

A merész lépés ellenére semmiféle változást nem mutat a jövő évi költségvetés tervezete, ugyanúgy 6 százalékos GDP-növekedéssel és 3,7 százalékos átlagos inflációval számol 2008-ra. A gazdasági miniszter szerint nem kell aggódni, mivel az új rendelkezés mintegy 560 millió leva (396 millió dollár) többletbevételt fog biztosítani.

A kormánypárti politikusok bizakodók, hiszen Bulgáriában az év elején 15-ről 10 százalékra csökkentették a társasági adót, minek eredményeképpen májusban 1,3 milliárd dolláros többlet jelentkezett a költségvetésben. Ezzel az első félévben 20 százalékkal haladták meg az állami bevételek a tervezett szintet - közli a Napi Gazdaság.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek