Megjelent: 5 éve

Borzalmas körülmények között alszanak a buszsofőrök a BKV munkásszállóin

Egy névtelenséget kérő dolgozó írta meg a Privátbankárnak, mivel találkozott a BKV egyik munkásszállóján: vizeletes matrac, poloskák, bűz, mosdó nincs. A szakszervezeti elnök szerint még a börtönben is jobb körülmények vannak.

A sofőr a szobáért 30 ezer forintot fizetett. "A szobát elfoglalva lettem figyelmes a kellemetlen szagokra. Mint kiderült, előttem egy epilepsziás lakta a szobát, aki betegségéből adódóan időnként ágyba vizelt. A matrac dohos volt" - írja a BKV-nak szánt és a Privátbankár.hu-hoz is eljuttatott méltányossági kérelmében a munkásszállón uralkodó állapotokról József. A férfi kitakarította a szobát, de a testén csípések jelentek meg, egész nap vakarózott, így inkább autójában és barátoknál alszik, tőlük, illetve így megy másnap vezetni.

Naszályi Gábor, az Egységes Közlekedési Szakszervezet (EKSZ) elnöke szerint akad olyan szálló, ahol a kicsit magasabb buszsofőr csak összekuporodva fér el az ágyon, a mosdók lepusztultak.

A BKV 2 évvel ezelőtt ingyenes szállással toborozta a munkaerőt, ám ezek a szállások zsúfoltak és a váltott műszakok miatt aludni sem lehet. Az ágyak között alig 60-70 centiméternyi közlekedő folyosó marad, a száradó ruhák szinte a nyakukba lógnak - mondja a szakszervezeti vezető.

A BKV nem látja ilyen rossznak a helyzetet. A Privátbankár körülményeket firtató kérdésére egy felsorolással válaszoltak, miszerint a szobákban az ágy, a ruhásszekrény mellett éjjeliszekrény, falipolc és éjjeli lámpa is van, sőt egyes szobákban még hűtőszekrény is. Igaz saját fürdőszoba nincs. Viszont kialakítottak közös helyiségeket, így társalgót, sőt egyes munkásszállókon konditerem is van.

Privátbankár
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk